Farm VIP: végre hazamehetett Rékasi Károly

A színész eddig is sokat drámázott a műsorban, többször el is sírta magát – most megszabadították a szenvedéseitől.

A legújabb elképesztő fordulat a legutóbbi adásban történt Rékasival, akit az egyik feladat teljesen kikészített. A színművész lába olyan állapotba került, hogy a társai is megijedtek, majd orvosi javaslatra fel kellett adnia a játékot. A sztár ugyan nem így akart távozni a TV2 műsorából, ám be kellett látnia: az egészsége fontosabb. Az orvos ugyanis közölte vele, hogy ha rosszul alakulnak a dolgok, akár amputálhatják is a lábát.

„Egy darabig bírtam a küzdelmet, de nem ment tovább. (…)

A közös helyiségben Zsuzsi szólt, hogy milyen a lábam... Nem éreztem különösebb fájdalmat, de láttam, hogy jókorára duzzadt. Ekkor gyorsan odahívták a stáb orvosát, ám én még ekkor sem érzékeltem a helyzet súlyosságát, nem ahhoz vagyok szokva, hogy ha bármi fáj, rögtön orvoshoz forduljak” – idézte fel Rékasi Károly.


„Az orvos közölte: nem engedélyezi, hogy tovább versenyezzek, ugyanis trombózis gyanúja áll fenn. Megtudtam, hogy folyadék gyűlt fel a lábamban, s ha nem megy le magától, hosszában fel kell nyitni, hogy lecsapolják. Ha pedig az sem hoz eredményt, amputációra is sor kerülhet” – folytatta a színész, aki ezért (mivel ha nem pihen felpolcolt lábbal, amíg a vérrög feloldódik, az bekerülhet a tüdőbe, az agyba és a koszorúerekbe is, ami hirtelen halálhoz vezethet) búcsút vett a versenytársaitól.

„Hosszabb távra terveztem a játékot, ám egyrészt nem akartam kockáztatni az egészségemet és a jövőmet, másrészt a csapattársaim terhére sem akartam lenni. (…)

Tizenkét nap fekvés következett felpolcolt, jegelt lábbal. (…) Kétszer voltam kontrollon, a másodikon pedig kiderült, hogy lement a duzzanat, elmúlt az életveszély, megúsztam az operációt és az amputációt is” – fogalmazott Rékasi, aki azóta (a Farm VIP most sugárzott epizódjait még nyáron vették fel – a szerk.) sokkal jobban van, és az élete is visszatért a megszokott kerékvágásba.


(via Blikk)

 

Rékasi Károly korábbi drámái

Összecsinált pottyantós buditól és Rékasi drámai sírásától bűzlik a Farm VIP

A TV2 tanyasi realityjének új évada kemény gyomrost ad tévénézőnek, aki szórakozni akar, cserébe agysorvadást kap, és szimultán halálra unja magát.

Tovább