Filmesek lepleztek le egy gyilkost?

Van rá esély, hogy megoldódott a Making a Murderer című dokumentumfilm-sorozatban bemutatott gyilkosság, ami miatt állítólag évek óta ártatlanul ül börtönben két férfi.

A Netflix Making a Murderer című dokusorozata (amelynek az első évada 2015-ben, a második pedig 2018-ban került fel a streamelős szolgáltatás oldalára) egy Steven Avery nevű férfit mutatott be, akit, miután 1985-től kezdve 18 évig ártatlanul ült börtönben szexuális támadás és gyilkossági kísérlet miatt (de egy DNS-vizsgálat kiderítette, ki volt az igazi tettes), 2005-ben ismét megvádolnak, és 2007-ben le is ültetnek, ezúttal életfogytiglanra, gyilkosság miatt, tinédzserkorú állítólagos tettestársával, az unokaöccsével, Brendan Dassey-vel együtt.

A férfi és a sztoriját elmesélő filmesek szerint Avery a második ügyben is ártatlan, és egy összeesküvés áldozata, azzal összefüggésben, hogy első, ártatlanul letöltött börtönbüntetése miatt 36 millió dolláros kártérítést követel az esetben szabálytalanul eljáró wisconsini Manitowoc megyétől. Ami pedig az ellene és saját maga ellen valló unokaöccsét illeti, az ő vallomását a rendőrök kényszerítették ki.

A Making a Murderer író-rendezőitől, Laura Ricciarditól és Moira Demostól, illetve a Netflixtől függetlenül egy másik dokumentumfilmes most nem hivatalos spin-offot készít a sorozathoz Convicting a Murderer címmel, amelynek tíz epizódját valamikor 2020-ban mutatják be, és ami a másik szemszögből, azaz az áldozat családja, az ügyészség és Wisconsin állam nézőpontjából meséli el a történteket, mivel a spin-off sorozat rendezője, Shawn Rech úgy érezte, az eredeti széria túlságosan egyoldalú és részrehajló.

Steven Avery ügyében azonban váratlan fordulat történt: egy wisconsini elítélt eljuttatott egy írásos vallomást a most forgó Convicting a Murderer készítőinek, amelyben bevallja Teresa Hallbach fotós megölését, azaz azt a gyilkosságot, ami miatt Avery jelenleg is ül. A jelenleg egy másik bűncselekmény miatt büntetését töltő foglyot nem nevezték meg, és nem is fogják, egészen addig, amíg a rendőrség meg nem bizonyosodik a dokumentum hitelességéről. Azt azonban a rendező elmondta, hogy a vallomás nem Averytől vagy Dassey-től érkezett.

Az ügyben megszólalt az Averyt védő ügyvédnő, Kathleen Zellner is, aki szerint a kézzel írt vallomás nem ér semmit, amíg nem hitelesítik. Zellner és csapata egyébként nemrégiben 100 ezer dolláros jutalmat ajánlott fel annak, aki érdemleges információval tud szolgálni a gyilkossági esetet illetően, így lehet, hogy a mostani fejlemények nemcsak a filmesek ügyességének és alaposságának, de a jutalomnak is köszönhetők.


(via NME)