Az Erőnek erejével bemutatásakor Arnold Schwarzenegger már 66 éves volt, ami cseppet sem akadályozta abban, hogy összehozzon egy jó kis akciófilmet, amiben ő maga is bunyózott.
Jó eséllyel egy filmszakos hallgató sem fogja az Erőnek erejévelből (2013) írni a diplomamunkáját, nem fogják a film dramaturgiáját tanítani, és nem idézik majd a legjobb mondatait, mert, lássuk be, nem egy korszakalkotó munkáról van szó. Viszont az, ahogy Arnold Schwarzenegger veterán seriffként levezényli az egész sztorit, az abszolút elismerésre méltó, ahogy az is, hogy az idősödő Arnold a szerepeit válogatja és a karrierjét menedzseli. Mert azt senki sem mondhatja rá, hogy kiöregedett akciósztár!
Adott egy hírhedt mexikói drogbáró (a spanyol Eduardo Noriega), aki elképesztő vakmerőséggel és vélhetően belső segítséggel megszökik az FBI rabkonvojából. Kíméletlen zsoldosok segítségével és állig felfegyverkezve az amerikai-mexikói határ felé száguld egy felspécizett kocsiban, egy tússzal az oldalán, és nem sejti, hogy
a legnagyobb kihívást egy álmos határvároska és annak öregedő békebírója jelenti majd.
Ray Owens seriff (Arnold) egy félresikerült, több társa halálával járó akció után hagyta ott Los Angelest a békés kisvárosért, és most összeszedi és csatarendbe állítja az ott lakó mindenféle elfuserált alakokat – köztük Johnny Knoxville-t -, és útját állja a kartellfőnöknek és kisebb hadseregének.
A dél-koreai Kim Jee-woon (Két nővér, Keserédes élet) parádés akciófilmet húzott fel rég ismert, jól bejáratott klisékből, még akkor is, ha az ember kicsit hajlamos néha a drogbárónak drukkolni. Ha már leszervezte ezt az egész „hadműveletet” és egészen a határig jutott, ugyebár. Az Erőnek erejével
nem akarja Schwarzeneggert szuperhősként eladni:
ő itt egy leharcolt vén csataló, aki még jó egy utolsó nagy csatára, de nem sérthetetlen vagy tévedhetetlen. A mellé tett csapat ugyan kissé vegyes, de Knoxville most is vicces, ahogy Luis Guzmán is. A végső ütközetet persze Arnold vívja meg, méghozzá így:
