Rég láttunk, Sylvester!

Volt idő, amikor Stallone volt a legnagyobb király, és azt is legyőzte, akit nem lehetett legyőzni, és azt is megmentette, aki nem akarta, hogy megmentsék! Öt filmjét is megkapjuk hétvégére.

Daylight - Alagút a halálba (1996)

Volt idő, amikor katasztrófafilmekkel rengeteg embert lehetett a mozikba vonzani, és mindezt CGI és mindenféle trükktechnika segítésével érték el. Ilyen volt a Manhattant New Yersey-vel összekötő alagútban játszódó film is, ahol az alagút mindkét vége beszakad, és a bent ragadt emberekre nemcsak a fogyó oxigén és a két oldalt égő tűz jelent veszélyt, hanem a fölöttük örvénylő Hudson-folyó hatalmas víztömege is. Szerencsére pont ekkor taxizik arra a mentőszolgálat volt vezetője, akiben megvan a tudás és a kurázsi ahhoz, hogy kihozhassa az embereket, de nincs könnyű dolga. A film végig fokozni tudja a tempót, és folyton új veszélyek leselkednek az egyre fogyatkozó túlélőkre, Sylvester Stallone pedig most igazán elemében van, és meglepően jó is. Egy kis szerepben az ekkor még alig ismert Viggo Mortensen is feltűnik, ő az a nagyképű extrémsportoló, aki azt hiszi, hogy tudja, merre van a kiút, de persze rosszul tudja, és meg is fizet ezért.

 

D-Tox (2002)

Stallone egymás után két filmet is készített, amiknek gyakorlatilag minden szereplője zsaru, a nagyságrendekkel jobb Coplandet és a D-Toxot, aminek helyszíne is elég bizarr – és nem túl hihető. Egy túlstresszelt rendőrtisztek számára fenntartott rehabilitációs klinikán járunk, és ide kerül a partnerét és kedvesét is elvesztő Jake Malloy FBI ügynök, akit egy sorozatgyilkos üldöz, aki persze ide is követi. És szépen kezdenek elfogyni a rendőr urak, akik között vidám kanadai lovasrendőr és karót nyelt brit kolléga is akad. A D-Tox Stallone kevésbé ismert munkái közé tartozik, hiszen itt jócskán elszakad a korábbi recepttől, nem izompólóban rohangál és néz szembe egyszerre ötven ellenféllel, igaz, olyan túlságosan csavaros sztoriról sem beszélhetünk.

Dredd bíró (1995)

Ne kerteljünk, ez Stallone egyik legrosszabb filmje, mégpedig azért, mert 1995-ben még úgy gondolták, a képregény-feldolgozás annyiból áll, hogy a karaktereket mindent eltúlozva, teljesen életszerűen játsszák el. Ez Slytól amúgy sem áll távol, de ami itt történik, az olyan rossz, hogy az már jó. A közeljövőben járunk. ahol rendőrbírók élet és halál urai, és közülük teljhatalomra tör, mégpedig hősünk, Dredd féltestvére, aki ugyan tök máshogy néz ki, mint ő, a DNS-e mégis ugyanolyan, és ezzel tudja csőbe húzni. De csak egy időre, mert Joseph „Én vagyok a törvény” Dreddet nem tartják vissza a rácsok, és olyan rendet vág, hogy csak na. Az egyik partnere a csodás Diane Lane, a másik a rémes  Rob Schneider, ellenfele pedig a szörnyű Armand Assante, és azon ritka esettel állunk szemben, amikor a reboot, a 2012-ben Karl Urban főszereplésével készült Dredd sokkal jobb lett, mint az eredeti,

Túl a csúcson (1987)

A filmet az a Menahem Golan rendezte, akit elsősorban a Cannon Films vezetőjeként szokás ismerni, amely a Reagan korszak alatt csak úgy ontotta magából hazafias akciófilmjeit, de Golan ezúttal alkotói babérokra vágyott. Tegyük hozzá, őt üzletembernek teremtette a jóistenke, nem rendezőnek, de Stallone később úgy védekezett, hogy Golan addig nyüstölte egyre magasabb gázsit kínálva neki, míg végül igent mondott, „mert úgysem nézi meg senki majd”. A Túl a csúcson valóban nem Sly legjobb filmje a korszakból, nevezzük inkább amolyan bűnös élvezetnek, és elég sokan meg is nézték. Röviden összefoglalva, ez bizony a Rocky szkanderes, vidékies átirata, amit Golan úgy megvágott és átírt, hogy az eredeti forgatókönyvíró állítólag a vetítés közben sírva fakadt, de ekkor vált népszerűvé a hátrafordított baseball sapka.

Az igazság fáj (Get Carter) (2000)

Volt idő, amikor Michael Caine nem öreg, bölcs inasokat játszott, hanem Anglia első számú színésze volt, és ezen minőségében készítette még 1971-ben Öld meg Cartert! című bosszúfilmjét. Ami ma is kultikus darab, talán ezért is csapott le rá Stallone, aki a történetet áthelyezte Amerikába, de megtartotta Caine-t amolyan kabalának, sőt, átvette rezzenéstelen arckifejezését is, amellyel bátyja gyilkosát hajtja fel szép módszeresen. Mint valamiféle szagot kapott véreb, minden lehetséges tanút vagy érintetett megkeres és kifaggat, és ha kell megbüntet, majd elér a felelősökhöz is. A Get Carter remake-je nem lett nagy siker, hamar elfelejtették, pedig nem rossz, csak kriminek túl erőszakos és egyszerű, akciófilmnek viszont nem elég látványos és túl lassú is, de ez nem jelenti azt, hogy rossz, csak azt, hogy a közönség egy része nem tudott mit kezdeni vele.