Tom Cruise legjobb Arany Málna-díjas filmje

A Koktél divatba hozta a shakerdobálást is, pedig a forgatókönyvben nem is szerepelt. Tévéajánló!

Heywood Gould már a harmincas évei vége felé járt, és már 10 éve egy bárpult mögött dolgozott, pedig mindig is író szeretett volna lenni. Már-már készen állt lemondania az álmairól, amikor 1984-ben megjelent, önéletrajzi ihletésű regénye váratlanul nagy siker lett, és a hollywoodi producerek is felfigyeltek rá. Mondhatnánk, hogy a többi már csak (film)történelem, de nem volt egyszerű menet, amíg megszületett a Koktél 1988-ban.

Miután a Universal megvásárolta a jogokat, maga Gould adaptálta forgatókönyvvé a regényt, de a stúdiónak nem tetszett a végeredmény, mondán, nem tette elég szimpatikussá a karaktert. A Disney-hez került a projekt, de ők is ugyanezt kifogásolták, plusz azt akarták, hogy a főszereplő legyen fiatalabb, Gould pedig egy idő után beadta a derekát.

Forrás: Viasat 3

 

Így végül az akkor már egyre komolyabb sztárnak számító Tom Cruise játszhatta el a jóképű, ifjú és ambiciózus Briant, aki New Yorkba költözve beiratkozik az egyetemre, és hogy fedezni tudja a költségeit, mixerkedik egy belvárosi bárban. Itt találkozik Doug Coughlinnal, aki a szakma legapróbb fortélyaira is megtanítja, míg végül a város leghíresebb mixerei lesznek. Brian immár egy saját, exkluzív koktélbárról álmodik, ám ehhez még több pénz kell, mint az egyetemhez. Jamaicába utazik, a mixerek paradicsomába, ahol szépek a nők és vastagok a "jattok". A szépen kitervelt részleteket azonban meglehetősen összekuszálja egy váratlan fordulat: Brian fülig szerelmes lesz.

Nem ritka, hogy egy film a közönségnél betalál, míg a kritika kevésbé értékeli, de a Koktélnál ez a szakadék a szokásosnál is szélesebb volt. A Rotten Tomatoes kritikai konszenzusa szerint: "A Koktélban nincsenek meglepetések, ez egy sekélyes, dramaturgiailag semmitmondó románc, amely Tom Cruise tehetségét egy naiv pultos banális fantáziájára pazarolja.” A film ehhez képes komoly kasszasiker lett, világszerte több mint 170 millió dolláros bevételt hozott a 20 millió dolláros büdzsére.

Forrás: Viasat

 

És hogy miért lett ekkora siker? Cruise karizmája és vakító mosolya mellett ebben nyilván benne van az is, hogy könnyen azonosulni lehetett a főszereplő helyzetével, és érződött a sztorin, hogy megélt élmények vannak mögötte. Gould elmondta, hogy sok érdekes emberrel találkozott a bárpult mögött, és nagyon ritkán volt olyan, aki úgy kezdte, hogy csapos akart lenni.

Még néhány érdekesség a filmről:

  • A Koktél két Arany Málna-díjat nyert a Legrosszabb film és a Legrosszabb forgatókönyv kategóriában, míg Cruise-t a Legrosszabb színész, Donaldsont pedig a Legrosszabb rendező kategóriában jelölték. Az Arany Málna-díj alapítója, John Wilson The Official Razzie Movie Guide című könyvében a filmet a "Minden idők 100 legélvezetesebb rossz filmje" közé sorolja.
  • Gould szerint a shakerdobálással kapcsolatos trükkök nem szerepeltek a forgatókönyvben, ő mutatta meg Cruise-nak és Bryan Brownnak, így kerültek be a filmbe.
  • Cruise másik 1988-as filmje, az Esőember a legjobb film díját nyerte el az Oscar-gálán. Ezzel ő lett az első és máig egyetlen színész, aki ugyanabban az évben szerepelt egy Arany Málna-győztes és egy Oscar-díjas filmben.

via: IMDb / Wikipedia