A Reszkessetek, betörők!-et is kötelező ilyenkor századszorra újranézni. Heti tévéajánló.
A szenteste utáni napokban semmi más dolga nincs az embernek, mint hogy összerakja a gyerekkel a karácsonyra kapott Legót, elviselje a belikőrözött rokonokat, vagy egyszerűen csak punnyadjon a tévé előtt egy tálcányi bejglivel és mézeskaláccsal, miközben ezredjére is újranézi ifjúkora kedvenc filmjeit. Én például ezek elé fogok leülni:
Hétfő: Reszkessetek, betörők! 2.
1990-ben akkorát szólt a Reszkessetek, betörők!, hogy a gyártó Hughes Entertainment és a forgalmazó 20th Century Fox azonnal győzködni kezdték Chris Columbus rendezőt, hogy forgasson le egy folytatást. Ő vonakodott, és saját bevallása szerint is az első rész butácska remake-je lett a második, azzal a különbséggel, hogy itt a kisKevin McCallister már nem saját házában harcol a Harryvel és Marvval, hanem egy New York-i luxushotelből egy elhagyatott házba menekülve. A szállodában egyébként maga Donald Trump is felbukkant:
Ez volt egyébként az egyik legelső moziélményem 1993 nyarán: a napközis táborból vezényeltek ki minket a szolnoki Tisza moziba. Emlékszem, az osztálytársaimmal már akkor, 11 éves fejjel sem értettük, hogy a lüke Kevin miért csokikra vert el 1,5 millió dollárt, mikor vehetett belőle egy új BMX-et, egy rakás társasjátékot meg egy csomó Kaland-Játék-Kockázatot.
Kedd: Don Matteo
Terence Hill halhatatlan mozifilmes párost alakított Bud Spencerrel, de egyedül is remek filmeket és sorozatot forgatott. Viszont a való életben egyáltalán nem az a folyton vigyorgó, billiárddáküval körmösöket osztó, vidám csibész, inkább pont az ellenkezője. Saját bevallása szerint civilben mindig is félénk és halk szavú volt, ráadásul az örökbefogadott fia, Ross Hill 1990-es halála után eléggé magába fordult.
Ahhoz képest, hogy Hill Mario Girottiként durva italowesternekkel és kemény bunyókkal kezdte a karrierjét, annyira erőszakellenes volt, hogy Rambo szerepét is visszautasította. Buzgó vallásossága miatt pedig mindig is Don Matteo figurája volt a kedvence: nem véletlen, hogy a nagy igazságérzetű, kedves papról szó tévésorozata már a 11. évadnál tart.
Szerda: Akit Buldózernek hívtak
Arról ugyan megoszlanak a vélemények, hogy a Terence Hill-mentes Bud Spencer-filmek mennyire jóka páros klasszikus produkciói mellett, az mindenesetre biztos, hogy az Akit Buldózernek hívtak nem lenne ennyit a tévében, ha a kutya sem nézné.
A film egy egykori rögbijátékosról, a címbéli Buldózerről szól, aki visszavonult a sporttól, hogy öreg napjaiban Nápolyban élhessen kagylóhalászként. Csakhogy természetesen a rosszfiúk ezúttal sem hagyják békén kedvenc pofonosztó mackónkat, aki így szkanderversenyben és mókás bunyókban kénytelen helyre tenni az összes pimasz nyikhajt! Érdekesség, hogy utóbbiak között szerepel a magyar származású bokszoló, Joe Bugner is, aki '56-ban vándorolt ki Angliába, majd onnan Ausztráliába, és számos Bud Spencer-Terence Hill-filmben szerepelt bunyósként.
Csütörtök: Reszkessetek, betörők!
A megunhatatlan családi vígjáték, ami 27 éve édesíti meg a karácsonyi semmittevést - igaz, mi magyarok csak 1991-ben láthattuk a moziban, és 1993-tól a tévében. A sztorit alighanem mindenki ismeri, aki az elmúlt bő három évtizedben leült karácsonykor a képernyő elé: a kis Kevin McCallister (Macaulay Culkin) véletlenül egyedül marad karácsonykor a család palotának is beillő, chicagói kertvárosi házában, és ott Tom és Jerry-epizódokat idéző, vad kergetőzésbe kezd két mafla betörővel, akiket Joe Pesci és Daniel Stern alakít fergetegesen.
A mindössze 18 millió dollárból leforgatott, viccesen brutális vígjáték majdnem 500 millió dolláros bevételt termelt a mozipénztáraknál, ami ma is elég szép summa lenne, nem hogy 1990-ben! A Vizes Band tagjait válogatott kínzásokkal megleckéztető Kevinből mára mém lett, de régen is túlnőtt a népszerűsége a filmvásznon és a tévéképernyőn: kalandjait kiadták regényben is, és valószínűleg egy egész generáció pakolta tele madárpókkal meg szúrós játékdarabkákkal a lakást a számtek teremben a Home Alone című videojátékban.
Péntek: Piedone Hongkongban
Bár a '70-es évek elejére már rengeteg közösen forgatott klasszikus kijött a Bud Spencer-Terence Hill párostól (Nincs bocsánat, Bosszú El Pasóban, Akik csizmában halnak meg, Az ördög jobb és bal keze 1-2, Mindent bele, fiúk!, Különben dühbe jövünk), az olasz filmipar ekkor is ugyanúgy reagálni akart az 1972-es A Keresztapa (meg persze a Piszkos Harry) sikerére, ahogy a Dollár-trilógia után ontani kezdték a sok spagettiwesternt. Ezzel indult el az olasz zsarufilmes zsáner, azaz a poliziottesco diadalútja.
A '70-es években angy népszerűségnek örvendő Piedone-filmjei nélkül ráadásul nekünk sem lett volna egy évtizeddel később saját pofonosztónk Ötvös Csöpi személyében! Bujtor István ugyanis magától a mestertől leste el az Ötvös Csöpi-filmek sikerreceptjét: végy egy aranyszívű, de öntörvényű rendőrt, dobd egy szövevényes, de azért gyerekek számára is könnyen követhető nemzetközi bűnügy kellős közepébe, és adj mellé egy kiskölyköt, aki mindent kinyomoz, amíg a nagydarab mackó hülyére pofozza a gonosz maffiózókat. Na, a Piedone Hongkongban is egy pont ilyen film!