Valami nagyon nem tiszta a megvádolt BBC-s műsorvezető ügyében

Szexuális tartalmú képekért fizethetett egy tinédzsernek.

A Sun című brit bulvármagazin július 7-én állt elő azzal, hogy a BBC egyik sztárműsorvezetője több mint 35 ezer fontot fizetett egy tinédzsernek szexuális tartalmú képekért cserébe.

A lapnak az édesanyja nyilatkozott, azt állítva, hogy a gyereke a műsorvezetőtől kapott pénzből finanszírozta a kokainfogyasztását. A nő a vádakkal a BBC-t is megkereste még május 19-én, és a panaszvonalukon is bejelentést tett. A BBC ezt követően megkezdte a vádak kivizsgálását, a Sun-cikk megjelenése után pedig felfüggesztették a műsorvezetőt, és egy belső vizsgálatot is elindítottak.

Az ügy azonban csak ekkor kezdett bonyolódni. Megszólalt az immár 20 éves áldozat ügyvédje is, aki szerint „semmi helytelen vagy jogellenes nem történt ügyfelünk és a BBC műsorvezetője között, a Sun újságban közölt állítások hamisak.”

Július 11-én a fővárosi rendőrség arra kérte a BBC-t, hogy szüneteltesse a saját vizsgálatát, amíg a szakértők döntenek arról, indokolt-e rendőrségi nyomozás indítása. Majd újabb fiatal állt elő azzal, hogy a műsorvezető helytelenül viselkedett vele szemben.

A rendőrség végül június 12-én bejelentette, nem találtak bizonyítékot arra, hogy a megvádolt műsorvezető bűncselekményt követett volna el azzal, hogy pénzt adott szexuális tartalmú fotókért. Ami

nem jelenti azt, hogy nem került sor ilyen tranzakcióra, csak azt, hogy ekkor már nagykorú volt a szóban forgó tinédzser.

 

Forrás: Getty Images (James Manning)

 

A brit közvélemény közben napokon át találgatta a gyanúsított kilétét, és végül a saját felesége nevezte meg az érintettet, a 61 éves Huw Edwardst, aki 1984 óta dolgozik a BBC-nek. Vicky Flind elmondta, hogy férje kórházba került, mert az évek óta tartó depresszióján súlyosbítottak az elmúlt napok eseményei.

Miután kiderült a feltételezett elkövető személyazonossága, a Sun elkezdett kihátrálni a sztoriból. Először a többi médiumot kezdték el okolni, amiért félreértelmezték az eredeti sztoriról szóló cikküket, majd azt állították, hogy ők nem sugallták azt, hogy a tinédzser még kiskorú volt a képek küldésének idején, csak az aggódó szülőknek akartak segíteni.

A Sun cikkének jogi következménye is lehet, ha Edwards vagy a BBC bepereli a lapot. A BBC oldalán közben szerkesztőségi cikkben teszik fel a kérdés, hogy a Sun vajon miért nem szólaltatta meg az eredeti anyagukban az ügy főszereplőjét, utólag miért nem bővítették ki a sztorit a nyilatkozatukkal, és miért nem nevezték meg a megvádolt műsorvezetőt.

Utóbbira lehet akár az is a magyarázat, hogy a Sun munkatársai tudták, hogy az állításaikat nem, vagy csak nehezen tudnák bizonyítani, de sztorit a reménybeli kattintások miatt így is megérte lehozni.

Hasonló történhetett a magyar médiában is pár hete, ahogy ezzel foglalkoztunk külön is.

„Az újságok nem írják le konkrétan kiről van szó, bőven elég ha csak sejtetik, így nem kell bíróságra járni, de a napi kattintásszám is megvan, a lelkiismeret is tiszta. De miért ne menjünk tovább … Eddig az volt a bevett szokás, hogy neve elhallgatását kérő forrásokra írtak meg sztorikat különböző sztárokról. Új divat lehetne, ha egyszerűen nem lenne megnevezve a híres ember, csak az lenne elmesélte, hogy milyen vad dolgot művelt. Ezektől beindul a fantázia, mehet a találgatás, bárkiről elterjedhetne bármi.”

Szaftos botrányba csomagolt lájkvadászat

Nyilvánosságra került egy videó, hogy ki van rajta? A nevét nem lehet leírni, de mindenki tudja, hogy kiről van szó. De jelent ez bármit is? (NEM.)

A lájkvadászatról

 

Via: 444 / BBC / DigitalSpy