10 dolog, amit talán nem tudtál Tom Jonesról

Bő egy hónapja töltötte be 82. életévét minden idők egyik legismertebb baritonja, a július 12-én Budapesten koncertező walesi énekes. Az aktualitások kapcsán összegyűjtöttünk róla néhány érdekességet.

Művésznevét egy film után választotta

A legendás világsztár Thomas John Woodward néven látta meg a napvilágot, Thomas Woodward és Freda Jones gyermekeként. Mégsem arról van szó, hogy édesanyja vezetéknevét használná édesapjáé helyett. Az igazság ugyanis az, hogy menedzsere, Gordon Mills javaslatára vette fel a Tom Jones nevet az 1963-ban megjelent és akkoriban rendkívül népszerű, azonos című Oscar-díjas mozifilm sikerét meglovagolva.

 

Gyerekkori betegségének köszönhető, hogy énekes lett

Bár kissé talán sarkítunk, azonban az biztos, hogy amikor 12 évesen tuberkulózissal, azaz TBC-vel diagnosztizálták, akkor kezdte igazán érdekelni a zene. Ugyanis miután erőtlenségre és folyamatos fáradtságra panaszkodott, egy röntgen során kiderült, hogy elkapta a fertőzést, így az orvosok a legjobbnak látták, ha a kis Tom inkább otthon marad és pihen. Ebből végül két évnyi bezártság, azaz zenehallgatás, olvasás és rajzolás lett, sorsa pedig ezzel örökre megpecsételődött.

 

Forrás: Chris Walter/WireImage


Mindig is szólóelőadó akart lenni

Bár annak idején egy zenekar élén fedezték fel, a kezdetektől jobban érezte magát önállóan. Még karácsonykor is, amikor barátai arra kérték, hogy társuljon be hozzájuk, és énekeljenek együtt ünnepi dalokat. A természetesen a legjobb énekesnek bizonyuló Tom beteget jelentett, majd kislisszolt és egyedül jóval többet keresett, mintha osztozkodnia kellett volna.

 

Tom Jones és családja 1967-ben / Forrás: Ian Tyas/Keystone Features/Getty Images



Tinédzserként alapított családot

Középiskolai szerelmét, Melinda Rose Woodwardot akkor vette feleségül, amikor mindketten 16 évesek voltak és még az abban évben megszületett fiuk, Mark is. Persze erről annak idején senki nem tudott, az It's Not Unusual című dala megjelenésekor publikált korai sajtóanyagban például egy 22 éves, egyedülálló bányászként mutatták be, miközben 24 éves volt, házas és már volt egy 8 éves fia, a bányához pedig annyi köze volt, hogy édesapja valóban bányászként dolgozott.


Mielőtt befutott, egy kesztyűgyárban dolgozott

Mivel nagyon fiatalon lett apa, kénytelen volt eltartani a családját és civil munkákat vállalni. Már nagyon közel volt ahhoz, hogy elengedje álmait, miután egy kesztyűgyárat, valamint egy építkezést is megjárt már, mire végre felfedezték énekesként is.

 

Tom Jones és unokája, Alexander, 1983-ban / Forrás: Geoff Wilkinson/Mirrorpix via Getty Images

 

Legnagyobb slágereit nem is neki írták

A számára végül az áttörést meghozó It’s Not Unusual című dal eredetileg nem is neki, hanem Sandie Shawnak íródott. Az énekesnő menedzsmentje azonban nem tartott igényt a számra, és miután Tom énekelte fel a demót, annyira megszerette, hogy könyörgött, hogy végül ő kaphassa meg a dalt. De a szintén a nevével egyet jelentő Delilah című klasszikust sem neki szánták. Barry Mason és Les Reed dalszerzők ugyanis Jones ’60-as évekbeli riválisának, PJ Probynak írták, ő viszont gyűlölte a számot. Így akárcsak az It’s Not Unusual, végül ez is Tomhoz került.

 

Nincs oda egyik leghíresebb daláért

1965-ben, mielőtt elénekelte a Tűzgolyó című James Bond-film betétdalát, lehetőséget kapott, hogy egy másik mozi, a Mi újság, cicamica? esetében is hasonlóan tegyen. Amikor a zeneszerző, Burt Bacharach megmutatta neki a What’s New, Pussycat? című számot, Jones felnevetett, mert azt hitte, hogy Burt viccel vele. Elmondása szerint a mai napig ez az egyik legkevésbé kedvelt saját dala, ugyanis ahogy ő fogalmaz: „Ez egyszerűen nem én vagyok.

 

Édesanyja előtt sosem káromkodott

Olyannyira nem, hogy amikor felajánlottak neki a főszerepet Joan Collins oldalán a The Stud című filmben, nem élt a lehetőséggel, ugyanis nagyon sokszor kellett volna kimondani az F-betűs szócskát, és nem szerette volna, ha az anyukája azt hallja, hogy csúnyán beszél.

 

Igaz barát

Gyerekkori legjobb barátjával, Dai Perryvel egész életében jó kapcsolatot ápolt, és akármikor is találkoztak, Jones minden alkalommal átnyújtott neki egy borítékot, benne 500 font készpénzzel. Sőt, a férfi a ’70-es években még a testőreként is dolgozott és amikor egy alkalommal összetűzésbe keveredett a riporterekkel, Tom menekítette a magánrepülőjén, mielőtt Perryt letartóztathatták volna. Később a temetésén is személyesen rótta le tiszteletét, a jelen levők legnagyobb megdöbbenésére.

 

Tom Jones, 2021 / Forrás: Samir Hussein/WireImage for ABA

 

Nem volt hűséges típus

Egyszer azzal dicsekedett, hogy fénykorában akár

évi 250 nővel is dolga lehetett a turnéi során.


Egyik házasságon kívüli kapcsolatából egy másik fia is született, Jonathan, egy 24 éves modelltől, Katherine Berkerytől. Sőt, állítólag, van legalább még egy gyermeke, akivel azonban még sosem találkozott. Mindezek ellenére felesége mindvégig, egészen az asszony 2016-ban bekövetkezett haláláig vele maradt.

A The Voice zsűrije: Olly Murs, Tom Jones, Meghan Trainor, will.i.am attend /Forrás: Karwai Tang/WireImage

 

+ Még mindig fantasztikusan erős hangja van

Bár Tom Jones elmúlt 80, hangja semmit sem veszített erejéből. Íme: