10 érdekesség, amit nem tudtál Bryan Adamsről

Szinte hihetetlen, de november 5-én ünnepelte 62. születésnapját Kanada leghíresebb rocksztárja, úgyhogy összeszedtünk pár kevésbé ismert infót az örökifjú énekesről.

Első lemezszerződését 1 dollárért kötötte

Ahhoz, hogy egy lemezszerződés legálisnak minősüljön, természetesen meg kell határozni annak értékét is. Mivel azonban az énekes kiadója egyáltalán nem akart fizetni a pályája elején járó zenésznek, így nem túl elegáns módon a lehető legkisebb összeget, azaz 1 dollárt neveztek meg a megállapodásban foglalt fizetségként, hogy a papír jogilag is érvényessé válhasson. Bryan elmondása szerint valahol még mindig őrzi a csekket, a teljesen abszurd szituáció örök emlékeként.

Forrás: Solomon N’Jie/Getty Images


A „Summer of 69”-ban a szám NEM az évet jelenti

Bár sokan azt gondolják, hogy az énekes egyik leghíresebb slágere egy nosztalgikus szerzemény, ami 1969 nyaráról szól, a dal címében található 69-es szám valójában a szexuális pozitúrát jelöli. Bryan szerint azonban ez sosem volt titok, hiszen a dal végén ez kendőzetlenül el is hangzik („Me and my baby in a 69”), a szöveg egyik utolsó sorában.


Legnagyobb slágerét alig egy óra alatt írta meg

Bryan és producere, Robert John „Mutt” Lange kifejezetten a „Robin Hood, a tolvajok fejedelme” című filmhez készítették el az „(Everything I Do) I Do It For You” című dalt, aminek zenei alapját a legendás filmzeneszerző, a néhai Michael Kamen bocsájtotta rendelkezésükre.

Kamen úgy gondolta, Bryan rekedtes hangja és vagány előadásmódja remekül ellensúlyozza majd a dal szentimentalizmusát, így az énekesre bízta a szöveg megírását is. Adams és Lange neki is láttak a feladatnak, és nagyjából 45 perc alatt el is készültek a ma már jól ismert sorokkal.

A szám végül a mai napig rekordidőnek számító, 16 egymást követő héten át vezette a brit slágerlistát, hét hétig volt első az Egyesült Államokban és a mai napig több mint 15 millió példányban talált gazdára világszerte, ráadásul még egy Grammy-díjat is sikerült bezsebelnie a „Legjobb filmbetétdal” kategóriában.


Több mint 30 éve vegán

28 éves korában vegetáriánus lett, majd nem sokkal később mindennemű állati eredetű táplálékot kivont az étrendjéből és azóta teljesen vegánként éli az életét. Nagy állatvédő hírében áll, így amikor és ahol csak tudja, felhívja a figyelmet a húsmentes étkezés előnyeire és az állatokkal való negatív bánásmódra.

Forrás: Phil Dent/Redferns


Állítólag viszonya volt Diana hercegnővel

Egykori barátnője, „A holnap markában” című James Bond-filmből ismert dán modell, Cecilie Thomsen szerint Bryan 1996-ban romantikus kapcsolatot ápolt a szívek királynőjével, nem sokkal azután, hogy Diana elvált Károly hercegtől. Jóval korábban, 1985-ben még egy dalt is írt „Diana” címmel, amiben ugyan nem konkretizálja, hogy a walesi hercegnőről énekel, azonban a szám egyértelműen róla szól és egy neki szánt szerelmi vallomásként is felfogható.


Segített Amy Winehouse-nak a leszokásban

Nagyon jó kapcsolatot ápolt a tragikus sorsú popsztárral, így 2007 karácsonya után meghívta magához a karib-szigeteki villájába, hogy méregtelenítse az alkohol-és drogproblémákkal küzdő énekesnőt. Mivel Bryan hűtőjében csak cékla-és répalevet talált, Amy kénytelen volt egészséges dolgokat fogyasztani és nélkülözni az alkoholt. Adams közbenjárása pedig annyira jó hatással volt rá, hogy még két hónappal később is józan maradt, amikor öt Grammy-díjjal sikerült gazdagodnia a „Back to Black” című albuma kapcsán.

Forrás: Burak Cingi/Redferns


Fotósként is kiváló

Talán kevesen tudják róla, de a fotózásban is legalább annyira tehetséges, mint a zenében. A ’90-es évek vége óta második karrierjének tekinti a fényképezést, és mivel nagyon jó is abban, amit csinál, rendre a legnagyobb márkák, divatcégek, illetve magazinok alkalmazzák és nem nagyon létezik olyan színész, zenész vagy modell, aki még ne állt volna a kamerája előtt. A legkülönlegesebb alanya azonban talán mégis II. Erzsébet angol királynő volt, akiről még 2003-ban készített egy sorozatot a Buckingham-palotában, a képekből pedig később még bélyegeket is gyártottak Kanadában.

Forrás: Jens Kalaene/picture alliance via Getty Images


Az övé Kanada egyik legmenőbb stúdiója

1989-ben megvásárolta Vancouver egyik legrégebbi téglaépületét, felújíttatta, majd felépítette benne Kanada egyik legprofibb hangstúdióját. A The Warehouse-ban azóta olyan sztárok készítették el albumaikat, mint az AC/DC, Billy Joel, Avril Lavigne, a Muse, a Nickelback, az R.E.M., Shakira vagy a Slayer.

Forrás: Samir Hussein/Samir Hussein/WireImage


Nem csak a neve köti össze Ryan Adams-szel

Nem elég, hogy a nevük rendkívül hasonló, de még a születésnapjukat is egy napon ünneplik az alternatív rock énekessel. Ugyanis bármilyen hihetetlen, de mindketten november 5-én látták meg a napvilágot: Bryan 1959-ben, Ryan pedig 1971-ben. Bár fiatalabb pályatársa eleinte zokon vette, ha a nevük hasonlósága miatt gúnyolódtak rajta, mára már teljesen megbékélt a helyzettel. Olyannyira, hogy a két Adams remek kapcsolatot ápol egymással, Ryan pedig egy-egy alkalommal még tisztelgett is Bryan előtt a koncertjein egy-egy feldolgozással.


Legfontosabb albuma a születésnapján jelent meg

Az énekes nem is kaphatott volna szebb ajándékot a 25. szülinapjára, mint a „Reckless” című nagylemeze megjelenését, ami végül meghozta számára az igazi, világra szóló sikereket. A korongról hat dal, cím szerint a „Run to You”, a „Somebody”, az első helyig jutó „Heaven”, a „Summer of 69”, a „One Night Love Affair” és a Tina Turnerrel közösen előadott „It's Only Love” is a legjobb 15 közé került az amerikai slágerlistán. Erre a bravúrra korábban csak Michael Jackson és Bruce Springsteen voltak képesek, a „Thriller”, illetve a „Born in the U.S.A.” című albumaik kislemezeivel.


Mi pedig a 62-iken kívánunk neki nagyon boldog születésnapot!