75 éves lenne David Bowie

Két nappal 69. születésnapja után, hat évvel ezelőtt hunyt el minden idők egyik legnagyobb hatású zenésze, a könnyűzene igazi kaméleonja. Összeszedtünk 10 érdekességet nem mindennapi életéről.

Művésznevét kényszerből választotta

Bár 1947. január 8-án - napra pontosan 12 évvel Elvis megszületése után - David Jones néven anyakönyvezték és karrierje elején egy ideig még a Davie Jones nevet használta, nem sokkal később vezetéknevét a híres kés után Bowie-ra változtatta. A korszak egyik legnagyobb sztárját, a The Monkees énekesét ugyanis szintén Davy Jonesnak hívták, és szerette volna elkerülni, hogy összekeverjék őket.


Öt éves kora óta nem ivott (angol) teát

Amikor szülei kisgyermekként hajókázni vitték a Temzén, az út során egy olyan teát szolgáltak fel neki, ami hét évig pörkölődött. Az ital annyira nem ízlett neki, és a kóstolás olyan rossz élményként maradt meg benne, hogy megfogadta, hogy soha többé nem iszik angol teát. Ennek ellenére a japán fajtának állítólag nagy rajongója volt.

Forrás: Lester Cohen/Getty Images

 

Szemei nem voltak felemásak

Bár elsőre úgy tűnik, mintha szemei különböző színűek lettek volna, esetleg kontaktlencsét viselt volna, valójában mindkét szeme kék volt, csupán az egyik pupillája folyamatosan ki volt tágulva, egy kamaszkori incidensnek köszönhetően. 1962-ben, 15 éves korában ugyanis egy lány miatt összeverekedett egy barátjával, akitől egy olyan ütést kapott, aminek következtében bal szemében megsérült a pupillák összehúzódásáért felelős izom. Emiatt az mindig sötétebbnek tűnt, mint a jobb, olyan optikai csalódást keltve, ami végül egyik legfelismerhetőbb védjegyévé vált.

Évtizedekkel később, 2004-ben egy oslói koncerten a közönség soraiból valaki egy nyalókát dobott az énekes felé, aminek pálcikája beleállt a sérült szemébe. Szerencsére az egyik stábtagnak sikerült eltávolítania belőle, Bowie pedig folytatta a fellépést, mintha mi sem történt volna.


A hosszú haj kiemelten fontos volt számára

Talán meglepő, de első tévéinterjúját nem feltörekvő zenészként adta, hanem egy különleges csoport szóvivőjeként. 1964-ben a BBC Tonight című műsorában a Társaság a hosszú hajú férfiakkal szembeni kegyetlenség megelőzésére elnevezésű szervezet nevében a 17 éves Bowie az ellen a jelenség ellen igyekezett felszólalni, hogy a brit férfiakat rendszeresen negatív megkülönböztetés éri hajviseletük miatt Anglia utcáin.

 

Viszonya volt Slash anyjával

A Guns N’ Roses gitárosa sokkal korábban találkozott vele, mint talán szeretett volna. Édesanyja ugyanis ruhatervezőként dolgozott Bowie mellett Slash gyerekkorában, és a kis Saul egyszer rájuk is nyitott… hmm, munka közben.


Újrahasznosította az egyik legjobb dalát

Híresen nagy újító volt és imádott kísérletezni. Egy alkalommal, amikor véletlenül fordítva játszotta le az egyik szerzeménye, a Mott the Hoople által sikerre vitt All the Young Dudes mesterszalagját, annyira megtetszett neki, amit hall, hogy egy egész számot kreált a visszafelé lejátszott refrén köré. Az eredmény az 1972-ben megjelent Move On című dal formájában manifesztálódott.


A drogok kis híján az őrületbe kergették

A ’70-es évek közepén a nagy mennyiségben elfogyasztott kokainnak köszönhetően annyira elrugaszkodott a valóságtól, hogy egy időben borson és tejen élt, valamint a hűtőszekrényben tartotta a vizeletét, mivel attól tartott, hogy boszorkányok el akarják lopni tőle.  Később bevallotta, hogy ezekben az években ő maga is megkérdőjelezte az épelméjűségét.


Saját internetszolgáltatója volt

Mindig előrébb járt kortársainál, és az élet minden területén innovatív volt. 1998-ban, az internetezés hajnalán, amikor a világ még jóformán csak ismerkedett a világháló fogalmával, Bowienet néven elindította saját internetszolgáltatóját. Emellett az egyik első nagy sztár volt, aki megjelentett egy csak online elérhető dalt, Telling Lies címmel, ami végül több mint 300 ezer letöltést generált.


Több kitüntetést is visszautasított

2000-ben a Brit Birodalom Rendjének parancsnoki fokozatával szerették volna kitüntetni, de ő köszönte, nem kért az elismerésből, három évvel később pedig azt is elutasította, hogy lovaggá üssék. Amikor megkérdezték, miért, a következőt felelte:

„Soha nem állt szándékomban elfogadni semmi ilyesmit. Komolyan nem tudom, mire valók ezek a dolgok. Én legalábbis biztos nem ezért dolgoztam egész életem során.”

Közel egy évtizeddel később, 2012-ben pedig nem fogadta el a szervezők meghívását, hogy a londoni olimpiai játékok megnyitóján előadja a Heroes című dalát. Ugyanakkor a SpongyaBob Kockanadrág készítőinek felkérésére rögtön igent mondott, amikor megkérték, hogy vendégszereplőként kölcsönözze hangját a rajzfilmsorozat egyik karakterének.


Első dalát egy kenyértartóban találták meg

Az I Never Dreamed című számot Bowie még 1963-ban, mindössze 16 évesen rögzítette első zenekarával, a The Konradsszal. A felvételt dobosuk, David Hadfield találta meg évekkel később egy költözés során, méghozzá egy kenyértartóban. A felfedezést évekig titokban tartotta, majd 2018-ban 50 ezer dollárért, azaz közel 160 millió forintért árverezte el egy aukció során. Parókakészítője pedig egy tincset őrzött meg a hajából, ami később 18 ezer dollárért, azaz több mint 57 millió forintért kelt el egy Beverly Hills-i aukción.