Elképesztő, hogy mit hajítottak a színpadra Pink koncertjén

Az énekesnő előtt egy zacskó hamu landolt.

A popénekesek már megszokták, hogy a közönség különféle dolgokat dobál fel a színpadra (többek közt pólót, bugyit, melltartót, sőt, még mobiltelefont is), de Pink teljesen ledöbbent, amikor meglátta, mi repült fel hozzá a közönségtől.

A 42 éves énekesnő jelenleg a Summer Carnival című műsorával turnézik, vasárnap pedig a londoni BST Hyde Parkban lépett fel, amikor furcsa csomag landolt a lába előtt. Pink mindig is szoros kapcsolatot ápolt a közönséggel, a számok közt beszélgetett velük, de erre nem volt felkészülve, ugyanis az egyik látogató anyukájának a hamvai voltak a csomagban. Az énekesnő kétszer is visszakérdezett, hogy

„Ez a te anyukád?”

Pink teljesen zavarba jött, nem is tudta, hogyan reagáljon. Végül elég hamar megszabadult a zacskótól.

Az internetezők többsége egyetért Pink reakciójával, az egyik kommentelő azt írta:

„Kifejezetten mérges lennék, ha valaki odaadná nekem az édesanyja hamvait.”

Mások a rajongót védték, hogy biztos van valami aranyos sztori amögött, amit tett – bár ez egyelőre nem derült ki.

(via Unilad)