Lewis Capaldi fürdőgatyában utánozza George Michaelt

A 2019-es év legnagyobb felfedezettje három év után tért vissza, legújabb dalához pedig egy frenetikus Wham-paródiaklipet is készített.

Az idén nyáron a Sziget Fesztivál egyik főattrakciójaként hazánkban járt Lewis Capaldi három év kihagyás után megjelentette legújabb kislemezét. A Forget Me című dal már most akkora népszerűségnek örvend, hogy könnyen lehet, hogy a brit slágerlista élén debütál majd. A skót énekes-dalszerző legutóbbi három kislemeze képes volt erre a teljesítményre, a Someone You Love című szerzemény pedig még az Egyesült Államokban is a csúcsig jutott.


A most megjelent Forget Me című dalra régóta vártak a popsztár rajongói, de a mellé társult vizuális élményre valószínűleg ők sem voltak felkészülve. A számhoz készült videóklip ugyanis jelenetről jelenetre megegyezik a Wham! Club Tropicana című 1983-as slágerének ikonikus kisfilmjével.


A paródia/tiszteletadás pedig tényleg hitelesre sikeredett, hiszen Capaldi ugyanúgy az ibizai Pikes Hotel medencéjében úszkál és napozik a Louis Bhose által rendezett videóban, ahogy anno George Michael és Andrew Ridgeley tette a Fantastic című albumuk egyik legnagyobb slágeréhez készült legendás klipben.


Azonban a napbarnított, jóképű, sportos testalkatú Wham! tagokkal ellentétben Capaldi nem az a kiköpött szívtipró típus, humora és magabiztossága azonban rendkívül szerethetővé teszi a 25 éves énekest.

A jó adag öniróniával készült videóban visszaköszönnek a ’80-as évekbeli popduó kisfilmjének emlékezetes jelenetei, George Michael helyett azonban ezúttal Capaldit láthatjuk borotválkozni és zuhanyozni, és a pilótaruhát is ő ölti magára a videó végén. A készítők tényleg minden részletre figyeltek, hiszen az annak idején a Wham! háttérvokálosai alakított két stewardess lány hasonmásai is megjelennek a klipben, sőt, még a videó főcímei is teljesen hű másai az eredetinek. Íme egy kis összehasonlítás:


Lewis a következőt mondta el a Forget Me című dalról:

Egy szakításról szól, amin keresztülmentem, és ahol egy év után az egyetlen valódi kapcsolatom az exemmel az volt, hogy láttam az Instagramon, hogy miként éli az életét utánam. Egy ponton már nagyon nyomorultnak éreztem magam, ő viszont úgy tűnt, hogy már továbblépett és élete legjobb időszakát éli, szinte kicsattan, én pedig utáltam ezt. Nem éreztem fairnek, hogy ő boldognak tűnt, miközben én szenvedtem, és attól féltem, hogy teljesen megfeledkezett rólam, ezért írtam róla egy dalt."

Majd Capaldi a tőle megszokott stílusban hozzátette:

Remélem tetszik nektek a dal. Ha nem, az is oké, de ba***ameg, hallottam pár szarságot, ami nagyon ment az elmúlt néhány évben, és ez azért egy icipicit jobb azoknál. De hogy édesanyámat idézzem: „Nem ez a legjobb dal, amit valaha hallottam, de azért tetszik.”