Km.: Varga Veronika (ének), Szegőfi Luca (flamenco tánc), Alex Torres (gitár), Matěj Konečný (ütőhangszerek), Bózsa Anikó (palmas (taps))
A Dívák & Ikonok című időszaki kiállításhoz kapcsolódnak Varga Veronika Hangadó Globál című élőzenés ismeretterjesztő sorozatának különkiadásai a görög végzet asszonya, mortissa nyomán. A koncertsorozatban olyan görög és spanyol nyelvű, napsütötte és temperamentumos, vagy épp holdfényes és szelíden érzelmes dalok csendülnek fel, amelyek képesek azzal a határtalan nőiességgel megtölteni a teret, amelyet a mortissa szimbolizál – a világ bármely pontján, a történelem bármely időpillanatában.
A sorozat zenei pillére, azaz a görög rebetiko és a spanyol flamenco vonatkozású lírai dalok nem mindennapi képet adnak a Földközi-tenger környékének populáris és tradicionális zenei világról. A sorozat második zenei pillére a spanyol flamenco. Spanyol dívák Ha Spanyolország tradicionális zenéjére gondolunk, rögtön – ha nem kizárólagosan – az egész világot meghódító és kiapadhatatlan inspirációval ellátó flamenco jut eszünkbe. A nagyhatású zenei és táncműfaj nem maradhat ki a Spanyol dívák című előadásból, hiszen csodálatra méltó női előadókat adott és ad a mai napig a világnak, akiknek hangjában és mozdulataiban igazi varázserő lakozik.
Finomság vegyül a vadsággal, a humor a drámaisággal, sebezhetőség a határozottsággal – milyen is lehetne egy igazi spanyol végzet asszonya, ha nem épp ilyen?! Miközben a flamenco a spanyol kultúra egyik modern identitásformálója és védjegye – a hozzá kapcsolódó tüzes nőalakkal együtt –, mellette számos olyan zenei jelenség színesíti, illetve teszi teljessé a spanyol népzene képét, amely igencsak távol eshet a spanyolos zenéről alkotott elképzeléseinkről. A flamenco tehát a hagyományos zenei műfajok közül csak egy, amelynek gyökerei Andalúziában és a vándor cigányok lelkében eredeznek. Hogy milyen hangzása van ezzel ellentétben egy dudahagyományra épülő észak-spanyolországi vagy egy arab emlékekkel átitatott katalán népdalnak, abból az előadás csendesebb pillanataiban kaphatunk ízelítőt. A mortissa A mortissa nem más, mint maga a végzet asszonya – az előző század eleji görög dalokban felbukkanó kifejezés a lehető legérzékletesebben jellemzi azt a veszélyesen, szinte halálosan vonzó dívát, akinek egyetlen férfi sem bír nemet mondani – legyen ez a nő akár csalfa ledér vagy ravasz játszmázó, valódi szépség vagy ellenállhatatlan egyéniség.
A mortissáról szóló dalok sokaságában felsejlik az a vágyakozás, amit csak egy szerelmes férfi tud szavakba önteni, de számos dalban magát a mortissát halljuk megnyilvánulni saját életéről, sikereiről és kívánságairól – esetenként pedig a mortissal, azaz a hozzá hasonló érzelmeket kiváltó férfialakkal való, zavarba ejtő találkozásáról. A mortissa sokakat megbotránkoztató, másoknak példaképként szolgáló erős és független női figura, a társadalmi normák huncut provokátora, a szabadság szerelmese, akit sem a dohányfüst, sem az égetett szesz illata nem riaszt el attól, hogy kifejezze gondolatait és érzéseit, hogy élvezze és büszkén prezentálja nőiességét a férfiak által uralt világ legkevésbé sem kifinomult tereiben, például a 20. század kávéházaiban. „Mortissa, az édes-fekete szemeid miatt szerettem beléd. Ilyen halálosan veszélyes, csalfa tekintetet, amely lángra lobbant, sosem láttam korábban. Én nem félek semmitől ezen a világon – csak a te szemeidtől, szmirnai végzet asszonya” – mondja el egy 1930-as években íródott görög dalban a férfi, akit megbűvölt egy híres szmirnai díva.