Évszázadok óta felmerül a kérdés, hogy mely érzékünknek van legnagyobb szerepe az észlelés folyamatában, melyik adja a legobjektívebb képet a bennünket körülölelő világról? Azokban a művészeti műfajokban, ahol az emberi test van fókuszban és az anyagból való teremtés folyamata meghatározó, a tapintás az érzékek között hangsúlyozott szerepet kap.
A tapintás általa észleljük az objektumok nagyságát, súlyát, felszínét, kontúrjait, hőjét, textúráját. Roland Barthes filozófus szerint a tapintás sokkal inkább leleplező, mint a többi érzék. A látás távolságot teremt, miközben ezt a tapintásérzék megszünteti.
Az anyagszerűség a bábművészetben esszenciális, hiszen a bábu sokféle anyagból alkotott figura. Ezért az érzékek közül a látás mellett a tapintás nélkülözhetetlen a bábu életében. Amikor a festő ecsetjével megérinti a vásznat, a szobrász pedig vésőjével az anyagot, fizikai kapcsolatba kerül a képpel és a szoborral. A bábjátékos ugyanezt éli meg a bábjával, amikor annak elevenné tétele során veszi azt kézbe.
A tapintás szerepe műalkotások megértése során is felmerül. A tárlaton szereplő alkotások befogadásakor a látás és a tapintás egyformán lényegesek, kölcsönösen feltételezik és kiegészítik egymást. A kiállított bábokon, térkompozíciós elemeken kitapinthatók a textúrák, a felületek, és a nézőből előhívhatják a tapintás általi megtapasztalás vágyát.
Hozzászólások