Szántó Piroska (1913–1998), ha gyűjteményes, csoportos, nőművészeti kiállításokon fel is bukkant, a 2000-es évektől csaknem kikopott a kiállítóterekből. Jó ideje nem látogatható Vas Istvánnal közös lakásuk sem. A társas társtalanság kiállítás őt ünnepli, születésének százéves évfordulójára pár hónapos csúszással emlékezve.
Egy családi gyűjtemény darabjaiból válogatva mutatjuk be változatos munkáit, a fekete háttérből világló részletgazdag virágkompozícióit, a Cantata Profana gobelinjének terveit, az örök (Vas István) szerelmet ünneplő ölelkező aktjait, az útszéli keresztek kopott Krisztusait és mindenekelőtt két korai (1938), a nagyközönség előtt ismeretlen Szentendre festményét.
Egészen fiatalon a Szocialista Képzőművészek Csoportjával, 1937-től a szentendrei Haluska tanyán a Vajda Lajost mesterüknek tekintő művészközösséggel, majd a szűk három évre teret nyerő Európai Iskola tagjaként alkotó Szántó Piroska az ötvenes évekre légüres térbe került. Ugyan 1957-től időről időre megmutatkozhatott, férje révén az irodalmi közegben otthonra lelő társtalanságban dolgozott. Meghatározó irányzatok, művészek közelében induló pályája látszólag töretlenül, valójában elbizonytalanodó keresésben alakult. Eleven érzékiségű munkái máig vonzóak a látogatók számára.
Hozzászólások