Téma: 2012

nicobradshaw 2009 nov. 14. - 18:59:10
(128/828)
Tamara olyan jó fej volt, imádtam :D meg ahogy a kutyusával törõdik, pedig zárul be a kapu, az kééész .. amúgy végig feszengtem meg izgultam a filmet, nagyon durván lett megcsinálva, szerintem ezerszer nagyobb hatása volt mint a Holnaputánnak pl.
10/10
Évibébi 2009 nov. 14. - 16:58:56 10/10
(127/828)
Nagyon tetszik, hogy döntõen azok írnak ide, akik nem látták még a filmet. A kisebbség az, aki látta és úgy ír véleményt. Én láttam, és azt kell mondjam, hogy nagyon tetszett. Ahogy ezt már más is írta, azt kapta, amit várt; ide nem a katarzisért ülsz be, hanem hogy láss egy technikailag profin megcsinált katasztrófafilmet. Emellett a sztori sem volt rossz, persze, helyenként sok volt a könny, meg az érzelgõs beszólás - a leginkább röhejes nekem a "Jövök, Dorothy!!!" volt, aki látta, tudja, mikor, aki nem, annak meg hiába is mondom -, de mégis, én végigélveztem a filmet.
Az már egy szokványos esemény, hogy ugyan a 130 férõhelyes teremben voltunk max. 35-en, ezért mi nem pont arra a helyre ültünk, ahová a jegyünk szólt, hanem eggyel arrébb, hogy a le tudjunk gardróbozni a köztes széken (mert a ruhatár kiment a divatból a mozikban és a plázákban is, a plázabeli mozikról nem is beszélve :-) ), és persze egy öntudatos 50-es pasi a nõjével ragaszkodott a helyéhez, hiába volt szabadon még 100 másik, úgyhogy persze már a sötétben, a filmajánlók alatt érkezve felállított, de épp mert még volt 100 másik hely, jót röhögtünk, milyen szar lehet neki, hogy így kapuzárás idején napi 24 órában együtt van magával, és persze mosolyogva odébbültünk... :-)
akos9277 2009 nov. 14. - 16:39:01 Előzmény zolten
(126/828)
Most jöttünk haza a moziból.
Nem volt nagyobb durranás mint a Holnapután, de annyira rossz se volt mint amennyire elmondják.
A film egy veszélyt rejteget: húgyhólyagrepedés.
2 és fél órás mindenki úgy menjen...és amikor azt hiszed vége van és mehetsz wc-re, akkor b..ol rá. Még lesz egy 20 perc hátra.
Film után csak 3-an kérdezték hogy van e ezen az emeleten Wc az Arénába xD.
zolten 2009 nov. 14. - 16:16:25
(125/828)
Tulajdonképpen ez a film nem lépi túl a több, mint tíz évvel korábban készült társait. Armageddon 98, Függetlenség napja 96, Deep impact 98.
Lényegesen látványosabb eredményt vártam és azt hiszem joggal, hiszen 2009-et írunk.
A másik gondom, hogy pont a látványos részeket vágták szarrá!
Kattrin 2009 nov. 14. - 16:07:23
(124/828)
Johann Urb!
Sirbrilla 2009 nov. 14. - 15:33:44
(123/828)
én csak egy dologra vagyok kiváncsi. ki játszotta Szását? :D
6/10
Swarm1 2009 nov. 14. - 10:45:22 6/10
(122/828)
Popcornmozi.Ennyi!A látvány brutális, ez tény.Az egy dolog, hogy dugig van tömve klisékkel és egy darab fordulat nincs benne, de olyan logikai marhaságok is helyet kapnak, hogy hajtépés.Szóval agy kikapcs és szép látvány, akinek ennyi kell az élvezni fogja.
olos123 2009 nov. 14. - 10:38:21
(121/828)
Hát ez tényleg 10/10! Ilyen látványt a transformersen kívül sehol nem láttam még. A történet persze semmi extra, de aki újszerû történetet várt semmit nem tud a filmekrõl.

Az akár zavaró is lehetett volna, hogy a fõhõs megmenekül állandóan meg éppen a lába alatt történik minden katasztrófa, úgy, hogy éppen túlélje. DE! Gondoljatok bele abba, hogy ha a fõszereplõ meghal...akkor mégis mirõl szólna a film? Mutatnak random embereket akik 5 percig szerepelnek majd meghalnak? Az úgy kicsit egyhangúvá tette volna a dolgokat. Szóval jó volt ez így, ilye esetben nincs más megoldás.

És ami miatt tényleg 10/10 az az, hogy nem találtak ki valami szupermodern dolgot és mentették meg az egész emberiséget, hanem tényleg csak azért küzdöttek hogy pár százezren fenntmaradjanak. Szerintem nagyon életszerûen ábrázolták, hogy mi történne egy ilyen helyzetben, nem spóroltak az emberekkel, akinek nem sok esélye volt túlélni az meg is halt.

Bár kicsit rontotta az élményt, hogy kb 30 perccel a film vége elõtt valaki a mögöttünk lévõ sorban úgy gondolta ideje hányni egyet mert túl sok volt a popcorn...és hát ezt kellett szagolnom onnantól kezdve XD
10/10
tyler94 2009 nov. 14. - 03:26:29 10/10
(120/828)
10/10
Úhh asszem kb 2 éve láttam 1 elõzetest belõle, azóta is alig bírtam kivárni...
Nem csalódtam benne, nagyon Komoly film lett, Vetexik a titanic-al, izgalmas, humoros,érzelmes és elképesztõ. kell ennél több?
Mint minden, nyílván ez sem tökéletes...
De Azt hiszem nyomot hagy majd a film történelemben ;)
robinh 2009 nov. 14. - 03:00:44
(119/828)
jaj, egyiptomban nem piramist raktak arréb, hanem szobrokat... azért jó magyarországon élni, mert itt mindenki olyan OKOS! :D
robinh 2009 nov. 14. - 02:59:24
(118/828)
én szeretem a katasztrófafilmeket, és ezt imádtam. egyszerûen jól nézett ki, jó volt a feszültség stb.

szerintem teljesen felesleges ebben jó forgatókönyvet keresni, meg komolyan vehetõ drámai vonulatot, ugyanmár. ha gondolkodni akarok, meg forgatókönyvet, meg jó dialógusokat, meg színészeket, meg mûvészetet, akkor megnézek egy woodyt, egy tarantino-t, vagy mondjuk egy billy elliotot, vagy tran de vie-t. a katasztrófafilm nem erre van!!
offtopic
wulfgar 2009 nov. 14. - 02:14:04 Előzmény Millagro
(117/828)
Márpedig ilyen piramist a mai eszközökkel SEM lehet építeni. Amúgy javaslom, hogy egyszer nézz már utána, hogy mennyire "nem olyan bonyolult épület" egy piramis. (arányok, tájolás, szögek, kövek mérete, lelõhelyük távolsága a piramistól, illesztések pontossága, stb.) Az érvelésed logikai bukfence pedig ott van, hogy ha ennyire "hasznavehetetlen" akkor miért bajlódtak volna vele egy olyan korban olyan emberek, akiknek a technológiája nem tette lehetõvé azok felépítését??
4/10
tengeresz203 2009 nov. 14. - 00:38:21 4/10
(116/828)
Szörnyû volt!
Ha nem középen ülök kimegyek a moziból!
A szinkron borzasztó,
a forgatókönyv szétfolyt,
tényleg lehetett volna rövidebb is.
Olcsó színészek sok rajzolás.
Armageddon százszor jobb volt,
Bruce Willis legalább megmenti a Földet:-)
tombenko 2009 nov. 13. - 23:16:30
(115/828)
Pont az ilyen féreg hiányzott.
5/10
Hörcsögg 2009 nov. 13. - 23:09:01 5/10
(114/828)
Nem volt nagy szám, lehetett volna 45 perccel rövidebb is.
Bosszantott, hogy a fõszereplõk kedvéért lelassult a természeti katasztrófa, hogy õk épp ki tudjanak jutni a szorult helyzeteikbõl. És ezt eljátszották vagy 5x is.
10/5
offtopic
Kattrin 2009 nov. 13. - 20:02:25
(113/828)
Nincs mit!:)
offtopic
Kattrin 2009 nov. 13. - 20:01:59
(112/828)
*nem piszkálódásként mondom.
(A nem kimaradt:))
10/10
Davis94 2009 nov. 13. - 19:54:20 10/10
(111/828)
Teljesen egyetértek veled mindenben amit leírtál, csak én ezt nem fogalmaztam meg! Köszi :)
Kattrin 2009 nov. 13. - 19:29:50
(110/828)
SPOILER

Nagyon jó volt! Ez hihetetlen, micsoda látvány! De nem csak a látvány! De fõleg a látvány! Ha én ilyen helyzetbe kerülnék, összehívnám a családomat a házamba, meg aki még jönni akar, és együtt várnánk a világ végét. Ez jutott eszembe a film alatt. Meg hogy az amerikai elnök néger volt, mint Obama, csak talán kicsit idõsebb. És a német kancellár is nõ volt, mint Merkel. Azt amúgy nem tudom, miért pont az olasz miniszterelnök maradt még ott az amerikain kívül. Az amerikait értem, hiszen gondolom a filmet is az amcsik csinálták, meg ez olyan jellegzetes... De a többi államfõ közül miért éppen az olasz? Az orosz ember a két ikerfiával... szóval kicsit vicces volt, ahogy az orosz beszélt. Azt azért sajnáltam, hogy Tamara is meghalt, egyébként kicsit olyan volt õ, mint Paris Hilton. Vicces volt, ahogy az angol királynõ ott cibálja a két kutyáját a hajónál. :D És meglepetés volt, hogy nem ûrhajót építettek, hanem igazi hajót, ez kellemes meglepetés volt, mert nem igazán tudtam voltna elképzelni, hogy egy másik bolygón a modern technika segítségével tovább tudjanak élni. Ez egy jó megoldás volt. Az amúgy durva, hogy megkérdi az ürge, hogy mi lehet 8848 méter magas. Nem tudom, az amcsiknál hogy van, de nálunk szerintem alap dolog, hogy ezt tudjuk, mondjuk az általános mûveltség része. Jó, piszkálódásként mondom, csak feltûnt. Meg kicsit Noé bárkáját idézte a hajó a felvitt állatokkal. Bár az egy más kérdés, hogy hogyan tudnak megélni ezek az emberek egy tök puszta területen. Pl. földet kéne mûvelniük, de ahhoz valamit el is kéne vetni... szóval érdekes, persze nem errõl szól a film, csak ha esetleg tovább gondoljuk...
A legdurvább a sok ember, aki meghalt. És tényleg nagyon jó a látvány. Tök klassz lett volna, ha az egészet 3D-ben adják.
Amúgy az a rádiós ürge se volt semmi, de hát igaza volt, hogy nem próbált menekülni, mert ilyen helyzetben nincs értelme menekülni, mert nincs hova, vége mindennek, kész. És akkor már miért ne gyönyörködhetne a látványban.
10/10
stonerack 2009 nov. 13. - 16:29:37 10/10
(109/828)
mert egy lúúúúúúúúúúúúúúúúzer.
ez olyan mint a passión popcornt zabálni meg röhögni.