A színész 1997 óta nem állt kamerák elé – most egykori legendás szerepét fogja újra eljátszani: a szórakozott professzort, Wayne Szalinskit, aki véletlenül lekicsinyítette a gyerekeit.
Megint nyilatkozott egy érdekeset a kicsit talán túl gyakran megnyilatkozó kultrendező. Továbbra is kitart a visszavonulás mellett, csak most egy kicsit finomított az indokain.
Egy aukción lehet licitálni az elzárt magányosságban élő Greta Garbo legközelebbi barátjának írt intim beszámolóiért.
A kultrendező már mondogatja egy ideje, hogy hamarosan nyugdíjba vonul. Most azt állítja, már csak egy filmet rendez. Na de vajon melyiket?
Megvolt a cannes-i premier, a Volt egyszer egy Hollywood sztárjainak vörös szőnyeges bevonulásával, ami előtt az előzetest is nyilvánosságra hozták.
Óriási sikerrel futott New Yorkban William Nicholson Visszavonulás című darabja jó tíz évvel ezelőtt. Most kerül először magyar színpadra: 2017. november 27-én a Rózsavölgyi Szalon mutatja be a művet. Szereplők: Söptei Andrea, Rátóti Zoltán és Porogi Ádám. Rendező: Valló Péter.
A 60 évesen nyugdíjba vonuló sztár divatdiktátort alakít a 2. világháború után játszódó Phantom Threadben.