Nyitott Akadémia... a lélek dolgai

Bakancslistához adom
Mesterkurzus
magyar ismeretterjesztő filmsorozat

Értékelés:

61 szavazatból
Szerinted?

A siker napjaink egyik mágikus fogalma - talán csak a boldogság, a gazdagság, az egészség, a szépség vetekszik vele, sőt még ezek sem, hiszen a siker a szó modern értelmében az utóbbiakat mind magában foglalja. A siker, ahogyan a XXI. század embere elképzeli, minden jó egyesülése, maga a végső cél, ami életünket, erőfeszítéseinket igazolja. Így nem csoda, hogy akár emberfeletti áldozatok árán is meg akarjuk szerezni, s a lázas hajszában lassan már nem is egyértelmű, mit nyerhetünk, s mi az, amiről cserében le kell mondanunk.

Egyéb epizódok:

Hozzászólások

Szerinted?
jeffero 2014 ápr. 02. - 20:32:15
Külsõ korlátok - belsõ szabadság, a megoldhatatlan problémák meghaladása címmel dr. Kádár Annamária elõadása eltérõ korhatár besorolás miatt (18-as karika) a megszokott idõpont helyett este 23 órakor került adásba.

Sajnos háromszor lemaradtam róla, mert késõn jöttem rá, hogy csere történt a Vámos Miklós beszélget mûsorral, azt hittem, hogy mivel sokat ismételték, levették a Nyitott akadémiát a mûsorról. Nem szoktam gyakran nézni a csatornát, fõként csak ez az elõadás sorozat érdekel róla, és ritkán várom ki vagy nézem meg a mûsorok között berakott napi mûsor listáját. Kedd este 23:30-kor épp a végére kapcsoltam oda, akkor valószínûleg elõzõ két nap is ugyanúgy 23 órakor ment a Vámos Miklós beszélget helyén.
Visszakerestem a jegyzeteimet, tavaly is elkavarták ugyanezt az elõadást, akkor Pál Ferenc-et tették be helyette, aztán ki tudja, hogy akkor leadták-e esti idõpontban...

Szóval ha valakit érdekelne, április 5-én szombat este 23 órakor megnézheti ezt az elõadást.

Aztán hogy mikor kerül újra mûsorba, egyelõre nem írta meg a csatorna, de azért kértem tõlük, hogy ha lehetséges, rövid idõn belül ismételjék meg, a tájékoztatás elmaradása, a téves mûsorleközlés miatt.
fhajnalkarita 2014 febr. 02. - 18:30:36
>>"Veszetségbõl" nyereség<<
jeffero 2012 márc. 31. - 12:18:28 Előzmény guinever
Én gyûjtögetem amióta a DIGI Sat TV-re felkerült a PAX TV csatorna. Azonban ekkor már a 20. rész körül tartottak. Remélhetõleg egyszer elfogy, és kezdik az elejétõl az ismétlést.

Azért észnél kell lenni, mert van hogy elõbb kezdik, ahogy ma is, pedig a csatorna hivatalos oldalán és a port.hu-n is 12:30-ra volt kiírva, erre 11:58-kor már ment mire véletlenül odakapcsoltam, talán percekkel azelõtt kezdhették. Így aki beprogramozza, érdemes elõtte-utána ráhagynia akár 35-45 percet is. Egyik vasárnap meg le sem adták, vagy lehet, hogy egy-másfél órával elõbb vetítették. Múlt vasárnap meg kb. 15 perccel elõbb kezdték, de gondolom azért, mert nem 60 perc körüli, hanem kb. 75 perces volt az elõadás. Volt olyan is, hogy az 1. vetítésnél a közepe fele beakadt, és egyfolytában akadt a kép és a hang, aztán egy idõ után lekapcsolták. Szerencsére az ismétlésben hibátlanul lement a vége.

Még jó, hogy ismétléssel adják, így ha ilyesmi közbejön, akkor még ott van a másik idõpont.
guinever 2011 dec. 06. - 00:51:08 Előzmény mokusho
Guinever

Érdeklõdnék, hogy valaki nem vette fel véletlenül a sorozatot, mert én nagyon szeretném
megszerezni, néhány csodálatos elõadás hangzott el, én meg késõn kapcsoltam, hogy felvegyem.
Ha valakinek megvan,és esetleg átvenné nekem, nagyon örülnék.

Üdvözlettel, Guinever, j.guinever@gmail.com
mokusho 2010 nov. 02. - 19:56:57
Dr Kádár Annamáriának sikerült úgy beszélnie a pozitív pszichológiáról, hogy szó szerint idézett a fontosabb szerzõk mûveibõl, úgy, hogy egyet sem nevezett meg. Ez azért szokatlan. (Martin Seligman, Mihály Csikszentmihályi, hogy csak a magyarul is megjelenteket említsük)
BLM 2010 jún. 06. - 19:28:58
Freud...
Annyira azért ne legyél elájulva tõle!
Nekem már a hajam az égnek áll, ha "Freud"-i idézeteket hallok. Nagyon nagy gondolkozó volt, ezt elismerem. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy minden emberi probléma a szexualitásra vezethetõ vissza. Nyilván, mint frusztrált pasi, minden bajt erre próbált visszavezetni. Szerintem nem állja meg a helyét.
De hát ezen sokkal okosabb emberek is elgondolkodtak már.
BLM 2010 jún. 06. - 18:56:36
Annyira szigorú vagy!
Popper Péter, általam nagyon tisztelt pszichológus. Nem térek ki arra, hogy ez mit jelent, nyilván tudod.
Müller Péter író, dramaturg. Kicsit ezoterikus dolgokkal foglalkozik, ami nem baj, ettõl még nagyon tisztelem, gondolkodó embernek tartom.
Az lehet talán a baj, a nevek, témák összekeverésében, hogy mindketten az emberi agy mûködésének megfejtésében próbáltak, próbálnak eredményre jutni. Vagy így, vagy úgy.
Nem hiszem, hogy a Péter a megfejtés ebben a dologban...
mokusho 2010 jún. 06. - 17:46:08 Előzmény Lyanos
"Az ismertetõ szerint az elõadó Popper Péter. A mellékelt fotón viszont Müllet Pétert mutatják. ???"
Lehet, hogy igazi freudi baki. Most halt meg Popper Péter, tehát ez az utolsó elõadása, ahogy ezt az ismertetõbõl is kitûnik. Freud szerint egy ilyen információ mellé egy másik személy képét tenni, arra utal, hogy az illetõ tudat alatt a Müller halálát kívánja. Nem freudi alapon lehet, hogy egyszerûen arról van szó -és ismerve a port ismertetéseit ez a valószínûbb -, a szerzõ híján van bizonyos ismereteknek. Elvégre ez is Péter, az is Péter;-)))
mobo 2009 szept. 12. - 20:18:26 Előzmény Porthos91
Bántani? Dehogy bántok én bárkit, tõlem mindenki azt olvas és hallgat, amit/akit akar, szabadságában áll. Amint az is, hogy véleményt formáljon.
Egyébként rövidebb írásait olvastam csak, és elõadásait láttam - nekem az is elég volt.
Gremancs 2009 aug. 30. - 22:08:56 Előzmény kiskanal54
Mire van neked pofád?
Porthos91 2009 aug. 23. - 18:46:34 Előzmény mobo
Valóban így gondolod. Olvastál már tõle? Vagy csak a könyvesboltban vetted szemügyre a könyveit?!

Igaz, mindegyikben egy dologról ír! De nem akárhogy! egyébként tartsunk össze, úgyhogy ne bántsuk egymást! A te véleményedet is, és az enyémet is nagyban befolyásolja a külvilág!
Porthos91 2009 aug. 23. - 18:42:36 Előzmény Mamuska
Müller könyvében, de fõképpen a Bibliában majd vigaszt talál az ismerõsöd. (Feltéve, ha még nem követte a férjét.)
Porthos91 2009 aug. 23. - 18:40:35 Előzmény Heathcliff
Bizony!

Poppernek igenis vannak hasznos gondolatai, de mégsem tudok hozzá úgy viszonyulni, mint Müllerhez. Ezzel el is árultam, hogy én sem vagyok ún. független.
Nem, mert mikor Müller Péter elõadásán részt vettem, akkor tudtam, jó helyen vagyok, és biztos nem lettem volna így, ha Popper elõadására megyek el. Ez nem a Mesterkurzus keretein belül volt, hanem külön meghívásra jött el. Olvasom Popper könyveit, elgondolkoztatóak, sok dolgot megvilágít, de ott hagy a kételkedéssel. Tényleg nem kell mindent elhinni, kell a kétely, de nekem nem ennyire. Müller Péter gondolatai bizony reményt adnak! Ráadásul nem vagyok kibékülve Popper Péter politikai irányultságával sem, ezért persze nem bántom õt, hanem megmaradok Müller Péternél.

Ami még fontos, hogy Popper sokszor kizárólag az elõadásmódjával ér el sikert. Mondja a mindennapi történéseket csípõs homurral fûszerezve, groteszk módon. De reményt nem ad. úgyhoyg nem csatlakozom azokhoz a ráérõs pesti nõkhöz, akik szeretik szájtátva hallgatni az elõadásait (Ez is a Popper-féle gunyor utánzata)

Inkább örülök Müller Péter írásainak, könyveinek!
offtopic
Heathcliff 2009 aug. 22. - 19:17:10
Mamuska, Popper nem az Isten. Nem tudja sem visszaadni, sem helyettesíteni a férjet. Teljesen józan és egészséges, hogy ezt mondta. Az ismerõs keressen vigaszt vagy Istenben, vagy önmagában.
Mamuska 2009 aug. 22. - 19:13:08
A Popper sok-értelmes dolgot mond, ír, de nem tudom elfelejteni a sok évvel ezelõtti esetet, mikor az ismerõsömet elküldte megelegebb éghajlatra, amiért az a segítségét kérte, a férje elvesztése miatt.

" Elment és kész, ne ragaszkodjon hozzá! Menjen innen!"
Porthos91 2009 aug. 22. - 13:15:11 Előzmény Nicaragua
Egyetértek veled. Csumpadli is elfogult, és még hányan! Mindegy melyik Petruszt kedveli, de ne egymás ellen menjünk, magyarok!
9/10
Király Rita 2009 jan. 30. - 21:01:56 9/10
Szerintem mindegyik ember, aki jót akar nekünk, nem ítélhetõ el azért, amit nyilatkozik.Mindenki a saját tapasztalataiból akarja átadni nekünk azt, amit jónak vél.Eldönthetjük, hogy nekünk mi a legmegfelelõbb tanulság.
Egy biztos, nem azért nézzük a sorozatot, hogy ellenkezzünk.
Van még mit tanulnunk.
Nicaragua 2008 nov. 02. - 20:46:16
Ha figyelnétek és értenétek is a mûsort és nem csak néznétek, akkor nem vitatkoznátok és nem ítékeznétek. Fontos mindíg valakinek gyõzni? Nem lehet hogy Nektek kéne?
hegyjáró 2008 okt. 31. - 12:36:44
Ha ez a fórum a Müller - Popper választásról szól, akkor Popper rulez. Miatta érdemes nézni (hallgatni, olvasni) a sorozatot. Csernus pl. egészen gyenge ide, de a múltkor Heller is egészen klassz volt, meglepõen, bár tõle semmi jóra sem számítottam.
Hekkk 2008 okt. 28. - 21:05:22
Már másodszor láttam ma Poppert, és ismét felüdülés volt. Lehet megnézem holnap vagy holnapután is. :))
Összes hozzászólás