Zenéjük első hallásra a késői swingből táplálkozó, az Ornette Colemani hagyományokat méltó módon folytató, a free-jazz felé kacsingató feszes, lendületes kortárs jazz-zene. Ám ahogy előrehaladnak a dalok, egyre inkább az az érzésünk támad, hogy egy nagyon finoman kimunkált, visszafogottan humorizáló, nagyon érzékeny szövetű és magas színvonalú mai jazz-zel állunk szemben. A szerzemények kiválóan kimunkáltak, a szólók minden hangja átgondolt, a zenészek összjátéka hihetetlen precizitással összeillesztett, majd lassan beszüremlenek a 60-as, 70-es évek nagy avantgárd-jazz slágereinek a foszlányai, hogy végül egy valódi feldolgozással, Dave Holland legendás Conference of the Birds (1973) átiratával adják meg saját posztmodern verziójukat arra, hogy mi is ma szerintük a jazz.