Márkus Emília

(Szombathely, 1860. szept. 10.–Bp., 1949. dec. 24.): színésznõ. 1874-ben korengedéllyel vették föl a SzAk-ra, melyet 1878-ban végzett el. Már elsõéves korában sikere volt ifj. Dumas Alfonz úr c. vígjátékában. Diploma elõtt, 1877-ben szerzõdtette a Nemzeti Színház, melynek haláláig tagja maradt. Elsõ férje Pulszky Károly volt; 1903-ban Párdány Oszkárhoz ment feleségül. 1921-ben Greguss-díjat kapott, 1928-ban a Nemzeti Színház örökös tagja, 1929-ben a SzAk tiszteletbeli tanára lett. Európai rangú mûvésznõ, festõi termettel, mély zengésû, színes hanggal, imponáló fellépéssel, divatteremtõ öltözködéssel. Õ volt „a szõke csoda”. Kezdetben naivaszerepeket kapott. Sokoldalú tehetsége hamarosan megmutatkozott a Paulay-korszak mûsorán. A szenvedélyes, démoni, érzéki, szeretõ és gyûlölõ, féltékeny asszonyok ezerszínû és hangú megszólaltatója volt. Játékában a dráma és a humor elegyedett. A legnagyobb szélsõségeket is a legtermészetesebb eszközökkel játszotta. Nem hõsnõ volt, hanem hétköznapi ember, aki az élet átélt és megélt eseményeit vitte bele szerepeibe. Egész életében lelkében fiatal maradt, ezért is nem tudott áttérni igazán a korának megfelelõ szerepkörökre; egy-egy szerepet több évtizeden keresztül alakított. Több mint 70 esztendõt töltött színpadon.

http://www.imdb.com/name/nm0617272/