A Poma utcai bűntény

Bakancslistához adom
Il delitto di Via Poma
16 éven aluliak számára nem ajánlott olasz krimi, 100 perc, 2011

Értékelés:

23 szavazatból
Szerinted?

1990. augusztus 7-én nagy indulatokat kiváltó bűntény történt Rómában a Carlo Poma utcai társasház egyik irodahelyiségében. Egy fiatal lányt öltek itt meg különös kegytelenséggel. Az alig húsz éves Simonetta Cesaroni titkárnőként dolgozott egy római cégnél, akik időnként munkaerőkölcsönzéssel is foglalkoztak. Ezen a nyári délutánon is egy másik cégnél kellett munkát végeznie egy szabadságolások miatt kiürült irodában. A lányt hiába várta haza este aggódó családja, ő mégsem jött, és hírt sem adott magáról mint korábban. A lány húga, annak barátja, és Simonetta főnöke indultak megkeresni őt, de arra senki sem volt felkészülve, amit találtak. A film valós eseményeket dolgoz fel. A bűntény és a több mint húsz évig tartó nyomozás sokáig szerepelt az újságok címlapjain, tévéműsorokban, és sok évig foglalkoztatta a közvéleményt, illetve a szakértőket egyaránt. Bár 2011-ben jogerősen elítélték a gyilkosság immár sokadik feltételezett elkövetőjét, a lány egykori vőlegényét, őt 2014-ben bizonyítékok hiányában felmentették, így az ügy mai napig megoldatlannak látszik.

Stáblista:

Szereplők

Inspector Montella
Simonetta Cesaroni
Raniero Busco
Pietrino Vanacore
Paola Cesaroni

Hozzászólások

Szerinted?
9/10
szabzero 2022 jan. 17. - 23:21:55 9/10
Érdekes film, de ha eddig nincs biztos megoldás, jó eséllyel már nem is lesz.
9/10
Cukros csirkecomb 2020 dec. 02. - 19:59:46 9/10 Előzmény Shela
A klaviatúrámból vetted ki. :)) Ezek közt a filmek közt volt már nagyon jó. Kertévés szokvány-halivudiból meg tényleg Dunát lehet rekeszteni. Ja, a Dunát pont nem, mert az most olasz filmeket vesz.

Sok kommentelő fanyalog már az egy srófra járó amerikai filmekre, ahol az első 5 percben meg lehet jósolni, hogy mi lesz féltávnál a tetőpont és kétharmadnál a csavar. Jó néha európai filmeket is látni... A Dunán mostanában nem csak olasz, hanem cseh, román, francia filmek is voltak.

Az Imdb-s ismertség megléte vagy hiánya engem azért nem hoz lázba, mert sok zseniális film fent sincs az Imdb-n. De attól még zseniálisak.

Viszont nem értem, hogy a Port miért spoilerez. Vagy csak nekem tűnik vaskos spoilernek a bevezető?
Shela 2020 dec. 02. - 18:25:57 Előzmény olahmiki1959
Inkább olasz filmeket vegyenek, mint amerikait, azokat láthatunk a kereskedelmi csatornákon bőven.
Edmond Dantes 2020 dec. 02. - 17:16:56
Ennél az eheti olasz "csemegénél" ismét szükségesnek tartom rögzíteni, hogy -kilenc év alatt- tizenkilencen (19) pontozták IMDb-n ... éves átlagban ketten. Majd nálunk beindul..
olahmiki1959 2020 dec. 02. - 09:43:08 Előzmény fourdogs
Én is. Mondjuk, a legtöbbjük megüti a nézhető kategóriát.
fourdogs 2020 dec. 02. - 09:25:02
Remélem, nem bánjuk.
olahmiki1959 2020 nov. 25. - 17:42:47
A Duna tv vett egy vagon olasz filmet? Mert - ahogy látom - mostanában állandóan ezeket nyomják...:)