A szárszói időkapszula

Bakancslistához adom
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott 52 perc, 2015

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A "harmadik út" gondolata leghatározottabban az 1943-as balatonszárszói találkozón vetődött fel. A népi írók fóruma, a Püski Sándor alapította Magyar Élet könyvkiadó a református fiatalok Soli Deo Gloria szövetségének balatoni telepén rendezte meg történelmi táborozását. A szárszói táborban egy hét alatt összesen 600 fő vitatta meg - Bartók és Kodály nyomán - a magyarság és európaiság szintézisére törekedve Kodolányi János, Erdei Ferenc, Németh László, Veres Péter, László Gyula, Püski Sándor és mások előadásait és hallgatta a verseit szavaló Sinka Istvánt.
Az országhatár felé közeledő front árnyékában Németh László így foglalta össze a harmadik oldal/út szükségességét "...akár a német, akár az angol vagy az orosz koncepció győz, én azt másnak, mint a magyarság súlyos megpróbáltatásának elképzelni nem tudom." Erdei Ferenc - számolva Közép-Kelet-Európai a térségben létrejövő szovjet hegemóniával - így fogalmazott: "Számunkra harmadik út nincs!". Történészek, szociológusok segítségével a film számot vet azzal a kérdéssel, melyet Kodály Zoltán így hagyott ránk: "Tudunk-e Európa és Ázsia kultúrája közt nem ide-oda hányódó komp lenni, hanem híd, s talán mindkettővel összefüggő szárazföld?"
Filmünk kitekintést nyújt a "harmadik út" gondolatának amerikai és európai előzményeire, a Klebelsberg Kunó képviselte felülről indított magyar modernizációra. Az ő szavaival: - "A politikai demokráciát, hogy katasztrófába ne sodorjon, meg kell előznie a kulturális demokráciának, az egész népies népművelés szélesebb körű kiépítésének." A magyar szuverenitás igénye nem apadt el. Gondoljunk 1956-ra, az 1987-es és 88-as rendszerváltó lakiteleki találkozókra, s napjaink nemzeti törekvéseire!

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
adamnagysweetmovie 2015 jún. 12. - 07:29:55
" s napjaink nemzeti törekvéseire"
Kíváncsi vagyok, mire gondolhatnak, ha lennének ma népi írók, ugyanazért harcolhatnának, mint 45 elõtt, egy hasonló miliõben, problémákkal.