A híres kortárs kanadai írónő, Marie-Claire Blais regénye alapján a francia kanadai vidéken forgatott La belle bete olyan reminiszenciákat ébreszt, mintha az 1970-es évekből egy nagy Louis Malle, egy Eric Rohmer film vagy egy Tennessee Williams dráma valahogy átcsúszott volna az idő repedésein a múltból a jelenbe. Mind vizuálisan, mind pedig emocionálisan egyszerű, csupasz - és hallucinatív film, amely az idősödő anya, különc lánya és mentálisan sérült, ám adoniszi szépségű fia közötti őrült szerelmi-hatalmi harc és birtoklási vágy történetére összpontosít. A több független filmfesztiválon is sikerrel szereplő mű őszi színei, bizarr melankóliája sokkal inkább az emberi pokolról szóló allegóriává teszik a La belle bete-et, semmint extrém-realista családi drámává. Feszült légkörével, kitűnő színészeivel, ijesztő és émelyítő szürrealizmusának megmagyarázhatatlan rohanásával a zavarbaejtően szép és ellenszenves La belle bete annál hosszabb időre ejt gondolkodóba, mint amennyire azt szeretnénk.