Álomhajó - Sydney Olimpia

Das Traumschiff - Sydney
német romantikus dráma, 90 perc, 1996

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

+ 2 kép

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?
Az Álomhajó ezúttal Sydney, az év nagy sporteseményének, az Olimpiai Játékok színhelye felé veszi az útirányt. A rendezvényt lelkesen váró utasok között található néhány sportoló, de zömmel inkább szurkolók.

Ennek megfelelően az MS Deutschland Álomhajó fedélzetén ott található két versenyző teniszező hölgy is. Jana Naumann egyedül utazik, és Petra Hirte pedig a több éve a személyes edzőjével, Doris Lenzcel, és egészen véletlenül itt találkozik a hajón fiatalkori szerelmével is. A két sportoló nőnek már Sydneyben, az első meccsen kell egymás ellen fellépniük, ennek megfelelően természetesen feszült mindkettőjük hangulata. Ehhez társul még két esemény is: Jana egy ideje egy ismeretlentől rendszeres fenyegetést kap, és Petra pedig egy ismeretlen hódolójától állandóan ajándékokat kap. Vajon van-e a kettő között összefüggés, és mindebben milyen szerepet játszhat a kiismerhetetlen Sigurd Kroll?

Egy úszónő, Karoline és vőlegénye, Sven is a fedélzeten van. Svennek sérülése következtében abba kellett hagynia a sportkarrierjét, és figyelmezteti is Karolinét a becsvágyó, túlhajszolt edzése veszélyeire. Közben az utasok egyre biztosabbak abban, hogy a lány nagy problémákkal vívódik. A teste már nem tudja elviselni a túlzott terhelést, akár össze is roppanhat.

Paulsen kapitány pedig egészen más aspektusból éli át ezt az utat. A teniszedző személyében újra találkozik az ifjúkori szerelmével, az edzőnővel, Doris Lenzcel. Az álomutazás során mindketten visszaemlékeznek arra az időre, amikor még mindketten túl fiatalok voltak egy tartós kapcsolathoz. Vajon lesz-e most happy end?

Mindeközben az MS Deutschland ott horgonyozik a Sydney jellegzetes Operaháza előtt.

Stáblista

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?