Keserédes és szívbemarkoló történet a tizennégy éves Duncan nagykorúvá válásáról. A fiú otthonülő, magába forduló tizenéves. Életében először nyaralni megy az anyjával, Pammel, valamint az asszony erőszakos barátjával, Trenttel és annak lányával, Steph-pel. A vakáció alatt váratlan dolog történik, a magányos fiú megnyílik, összebarátkozik a közeli vízi vidámpark vezetőjével, Owennel, illetve az ott dolgozó személyzettel. Duncan végre megtalálja helyét a világban, és ezt a nyarat sohasem fogja elfelejteni.
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Hozzászólások
Kuttyánszki
ápr. 11. 08:30:46
Egy ilyen nyaralás nem pihentető, hanem őrületbe kergető, az első 10 percnél nem bírtam tovább. Sajnálom, mert az emberi történeteket szeretem, viszont ez a csomagolás - hangzavar, tumultus egy zsebkendőnyi házban---..kibírhatatlan. És a valóságban elképzelhetetlen, hogy valakik ÍGY nyaralnak.
Továbbá a film zenéje is enyhén szólva pocsék, akárcsak a szinkron. (a sablonos hanghordozás, manír..)
Egyre kevésbé bírom az ilyen amerikai filmeket.
1/10
Mégis mit kellene ezen indokolni? Ha szerintem sok pontot ér a film, akkor nyilván nem fogom igaznak tartani azt, hogy a magas pontszámozók túlértékelték volna...
Szeretem ezt a filmet, ahogy az "Egy különc srác feljegyzései"-t, vagy a "Papírvárosok"-at . Ezek a filmek egy külön kategória, aki nem szereti ezt a vonalat, annak nem fog tetszeni - ahogy én sem értem, hogy mi a jó egy horrorfilmben úgy ők sem értik miért jók ezek a filmek.
Akik messze alulértékelik ezt a filmet, azon nem ezt a filmet látták, illetve nem értik a mondandóját. Nem is értem miért néznek efféle mozikat. Steve Carell karaktere csalódás volt (igazi seggfejt játszott), de úgy látszik ezt is kell valakinek alakítania. Toni Collette-et is furcsa volt ilyen szerepben látni. Dominánsabb nőként láttam többnyire...a srácot pedig tényleg lehagyta a Port, a szereplők közül. Nem ez az első eset, már más filmeknél is láttam, hogy épp a főszereplőt hagyták ki.
Keserédes coming of age sztori, egy kínosan antiszociális sráccal a főszerepben. A film ígéretesen kezdődik, de hamar unalomba fullad, és később is inkább a kellemetlenebb motívumok dominálnak benne. A kevés pozitívum közé tartozik Steve Carell meglepően erős alakítása (ami ebben az időben tőle tényleg szokatlan minőségű volt), illetve maga Sam Rockwell, aki üde színfoltja ennek a drámai, sokszor lehangoló unalomtengernek.
Nagyon szeretem ezt a filmet, többször is megnéztem már :-) Szerintem pont azért jók a karakterek, mert nincsenek túlcifrázva, pont annyira kidolgozottak, amennyire kell (van hova fejlõdniük :-) ). A fõszereplõ egy zárkózott karaktert alakít, ennek megfelelõen. És igen, felületes érzelmek, önzõ, \"kivagyi\" jellemekkel találkozunk. De pont az a hepi az endben, hogy a két fõszereplõ (anya és fia) felismerik, hogyan tud(hat)nak kilépni a rossz élethelyzetekbõl, amikbe részben a saját defektjeik miatt kerültek. Sajnálom, hogy könyvben nem létezik a történet. Toni Collettet és Sam Rockwell alakításait mindig is szerettem. Steve Carell is jó tulajdonképpen: illik hozzá a szerep, nem kedvelem továbbra sem :-)
Nézhetõ film, sõt! Persze az amerikai klisék fel-fel bukkannak, de mindig éppen eltûnnek, amikor már feszengeni kezdene az ember. Alison Jennie nagyon megöregedett, de jól áll neki.
Ez nem embernek való film, legalábbis 60 iq felett. A "humora" csapnivaló, mintha egy nagyon gyenge magyar filmet látnék, ami nagyon "mai" szeretne lenni, csak félresikerül. Az elsõ "poént" vagy inkább megmosolyogtató jelenetet úgy 30 perc körül fedeztem fel, amikor a srác egy rózsaszín gyerekbiciklin fedezi fel a környéket, de ez a szál sem vezet sehová, annak ellenére, hogy még jópárszor elõkerül a filmben. Ennek ellenére (sajnos) azt kell, hogy mondjam, hogy a film jól jellemzi korunkat. A karakterek silány kidolgozása ellenére vagy pont épp emiatt teljesen realisztikusak (ideértve az érzelmeket kifejezni nem képes fõhõst is), illetve a film igénytelensége jól idomul a mai nézõi igénytelenséghez. Ezzel csak az a baj, hogy ha egyre inkább egy ilyen irányt mutatnak a filmek is, akkor nincs megállás a lejtõn lefelé.
Csodálatos film magányról, barátságról, örömrõl és fájdalomról. Külön tetszik, hogy itt nem a szerelem, hanem inkább a család kapja a hangsúlyt. Bizonyos mértékben lehet párhuzamot vonni e film s a "Különc srác feljegyzései" címû film között. Mind a két film egy-egy magányos fiú életét ábrázolja, de szerintem ez jobb - szívhez szólóbb, s teljes mértékben nélküli a hollywoodi kliséket.
"Tara" ismét elbûvölõ, csak a magyarhangja az elég szokatlan..
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások