Az 1970-es években és az 1980-as évek elején Magyarország átvette a Szovjetuniótól azt a gyakorlatot, hogy a politikai ellenállókat pszichiátriai kényszergyógykezelésnek vetette alá, így elszigetelve és elhallgattatva őket. A dokumentumfilm egyik főszereplője Pákh Tibor jogász, aki 12 évet töltött börtönben az 56-os forradalom után. Miután tiltakozásként éhségsztrájkba kezdett, “gyógyíthatatlan elmebetegnek” nyilvánították, elektrosokkokkal és inzulinkómával “kezelték”. Egy másik központi figura Rusai László, akit szintén akarata ellenére kezeltek a gárdonyi Pszichiátriai Betegek Otthonában az 1980-as években. Bár az ő ügye nyilvánosságot kapott és fogvatartása idején még külön bizottságot is felállítottak a kiszabadítására, a rendszerváltás után mindkét történet csaknem teljesen feledésbe merült.