Chiara Luce Badano egy fiatal olasz lány volt, aki 1971-ben született, és 1990-ben halt meg. Mélyen vallásos családban nőtt fel, már gyerekkorában aktívan bekapcsolódott az egyház életébe. Számára a kereszténység nem csupán a megszokásból és a hagyományok követéséből állt, hanem az Evangélium tanításának konkrét megvalósításából. Így vált Isten Igéje élete fontos részévé. Amikor 18 éves korában megállapították, hogy rákbetegségben szenved, és hosszas, fájdalmas kórházi kezeléssorozaton kell átesnie, a közel kétéves folyamatot olyan szeretettel, lelkierővel, hitből fakadó derűvel élte meg, hogy környezetére már akkor igen nagy hatást gyakorolt. Szenvedésében mintegy újra élte Krisztus keresztáldozatát. A területileg illetékes megyéspüspök több alkalommal felkereste halálos ágyán, és személyesen győződött meg arról, hogy az erények hősies fokon való gyakorlásával Chiara Luce Badano megvalósította az életszentséget, ezért halála után hamarosan kezdeményezte boldoggá avatását. Ez az egyébként hosszú folyamat alig tíz esztendő alatt lezárult, és szeptember 25-én Rómában sor kerülhet boldoggá avatására.
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Hozzászólások
10/10
kocoska95
2010 okt. 13. - 20:37:27
10/10
Nem akarok hajszálhasogató lenni de mielõtt arról beszélnénk kisajátította-e az egyház vagy hasonlók nem árt megismerni az életét.Pár részletet le is írnék:
"17 éves, amikor megjelennek betegsége, a csontrák elsõ jelei, majd hamarosan elkezdõdnek a fájdalmas kezelések. Édesapja, Ruggero meséli: „Pietra Liguréban, a kórházban a fájdalmak és a láz ellenére sem tudott nyugton maradni. A szomszéd szobában lévõ depressziós lányt kezdte ápolni. Mindenhova elkísérte, hosszan sétáltak a folyosón, akkor is, amikor pihennie kellett volna. Amikor óvatosságra intettük, ezt válaszolta: 'lesz még idõm aludni késõbb'."
„A Jegyes látogat el hozzám” – mondja, a temetési misére menyasszonyi ruhát választ, és elõkészíti az énekeket és a könyörgéseket. A szertartásnak ünnepnek kellett lennie, ahol senki nem sír.
"A halála elõtti este szeretné üdvözölni a barátait, akik akkorra odajöttek hozzájuk. Nincs már sok ereje, mégis mindenkire rámosolyog, vagy egy egyszerû kézmozdulatot tesz felé. Egyik barátjának, Giulianónak mondja: 'Vennünk kell a bátorságot, hogy félretegyük a nagyravágyást és a terveket, amik lerombolják az élet igazi értelmét, ami a hit Isten szeretetében és semmi más.' Néhányan egy csokor boglárkát küldenek neki: 'De szép, pont esküvõre való' – mondja. "
"Ezek voltak az utolsó szavai: 'Anya, légy boldog, mert én az vagyok! Szia! "
Ez borzalmas... egy szegény ember szenvedésének kihasználása... egy gusztustalan musical-félét alkottak egy szomorú történetbõl... Hol van a szégyenérzet és a tisztelet ami kell ilyen helyzetekben? és micsoda üzeneteket közvetít??? A katolikus egyház szokásos dumait... egy beteg szenvedéseit meg kell hosszabbítani addig, amíg csak lehetséges,akkor is ha nincs reménye, mert ugyan a szenvedés szentté teszi az embert??? és jó az is, ha nem is próbáljuk a fájdalmat enyhíteni... A fájdalomnak és a betegségnek ilyenfajta fitogtatása és egzaltációja szerintem
rosszabb mint a pornógráfia.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások