Csapatszellem

Bakancslistához adom
Forever Strong
16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai filmdráma, 112 perc, 2008

Értékelés:

83 szavazatból
Szerinted?

Főhőseink egytől-egyig fiatalok. A főszereplő Rick, fiatal, energikus és tehetséges rögbi játékos, aki édesapja csapatában edz és játszik. Mind a csapat, mind pedig Rick nagy sikereket ér el. Az egyik győzelmi buli után Rick ittasan autóba ül barátnőjével, majd az árokba borulnak. Ők megússzák, azonban a balesetnek vétlen áldozata van. Rick-et elítélik a bíróságon, és a fiatalkorúak javítóintézetébe küldik, ahol 18 éves koráig kell ülnie. Az intézetbe hamarosan új barátokra tesz szert, majd az egyik nevelő felfigyel tehetségére, és engedélyezteti az intézeten kívüli edzéseket. Az egyetlen bökkenő, hogy a bajnokság legnagyobb rivális csapatába (Highland) kerül, ahol korábban apja is játszott, de hamar ráébred, hogy most találta meg igazán a helyét és a barátait. Egy olyan közösségben találja magát, ahol szellemileg és lelkileg is együtt és egymásért vannak a játékosok. A csapat mellet megtalálja új szerelmét is, aki csapattársának a testvére, így minden mérkőzésükön ott szurkol Rick-nek. A csapat hagyományai és rituáléi beépülnek Rick életébe, de ami még inkább összekovácsolja őket, az a csapattársuk tragikus halála. Éppen egy kereket cserélnek az út szélén, amikor egy ittas vezető elcsapja Kurt csapattársukat. Rick nehezen emészti meg a történteket, főleg, hogy vele ugyanez történt, ráadásul akkor ő vezetett. A történtek ellenére a csapat tovább küzd. Ebben az új közegben jobban érzi magát, mint korábban apja csapatában. Rick már szerves részét képezi az új csapatnak, amikor a bajnokság elkezdődik. Ekkor apja tudomást szerez fiáról és új csapatáról, ezért bemegy érte az intézetbe és elhozza onnan, hogy újra az ő csapatában játsszon. Rick természetesen faképnél hagyja apját, majd kénytelen szembenézni korábbi csapattársaival, akik nem csak hogy megvetik és lenézik Rick-et a történtek miatt, hanem meg isalázzák. Lars, miután sörrel arcon köpi Rick-et a parkolóban, és egymásnak esnek, drogot rejt el Rick autójában, mikor a rendőrök megérkeznek a helyszínre. Tammy, aki szintén jelen volt az esetnél, elmondja a rendőröknek, hogy mi is történt valójában, így Rick szabadon távozhat a fogdából. Visszatér a Highland-hez, és eljut egészen a bajnokság döntőéig, ahol természetesen apja csapatával kell megküzdenie. Nagy a tét, hiszen abba a csapatban játszik, amelynek edzője együtt játszott édesapjával, és az ellen a csapat ellen, aminek apja az edzője. A film igaz történeten alapszik.

Stáblista:

Szereplők

Larry Gelwix
Rick Penning
Richard Penning

Hozzászólások

Szerinted?
proklima 2015 márc. 17. - 17:30:33
Szerintem nagyon király film! Aki életében nem sportolt, soha nem játszott csapatban, azt lehet, hogy kevésbé, vagy egyáltalán fogja megérinteni. Makó vs. Jeruzsálem. 10/10
wamszfish 2011 nov. 02. - 18:10:20
fél órát néztem meg belõle, nem fogott meg egyelõre. annyira nem dráma, hogy meghasson, annyira nem is hiteles, és annyira nem is mese, hogy kikapcsoljon. persze természetesen a fõhõs 17 éves, kigyúrt, jó kiállású, akit egy 20+os játszik, sablon, unalmas.
dantonb 2011 júl. 12. - 01:37:46
Hát elég kis limonádé sablon elemekbõl gyengére sikeredett.
Ford Mustang 2011 júl. 11. - 13:52:45
Jó lenne egy klasszikus, de akkor ma este Hitchcock, késõbb pedig A tizedes meg a többiek.
offtopic
adamnagysweetmovie 2011 júl. 11. - 09:26:26
Mai napi párosfilm is közepes mûvészfilmnek ígérkezik. Már kissé sok ez. Néha vágjanak a képünkbe egy klasszikust is, ami nem csak a pápua-újguineai sportfilmfesztiválon vagy az anktartiszi gyerekfilmmustrán kapott egy különdíjat.
mushi 2011 júl. 09. - 16:28:16
nagyon jó film volt, most néztem meg. csak ajánlani tudom mindenkinek. nem az a film, amiben túlzásba visznek egy-egy témát, nem csöpög, nem erõszakos, hanem mindenbõl van benne kicsi. sport, emberség, szeretet, szerelem, igaz barátság vagy éppen az ellenkezõje, küzdés...
Ford Mustang 2011 máj. 15. - 20:40:11
Hát ezek szerint akkor nem.
stampo 2011 máj. 15. - 19:26:19
Persze, tudom. Azon lepõdtem meg, hogy "még mindig" van az USA-ban rugby: azt hittem, az amerikafoci elterjedésével teljesen elhalt.
Ford Mustang 2011 máj. 15. - 12:50:16 Előzmény stampo
Igazad van, hogy érdekes az amerikai foci mellett a rugby, mert eredetileg angol sport, de nem újdonság, hiszen az amerikai foci ebbõl a sportágból vált le a 19. század második felében.
stampo 2011 máj. 15. - 01:21:54
Számomra már az is újdonság, hogy az USA-ban az amerikaifoci mellett van rugby. Mindig tanul az ember.
Ford Mustang 2011 máj. 14. - 20:54:13
Nem biztos, ki tudja...
Ford Mustang 2011 máj. 14. - 15:36:22
Most nézem csak, hogy Csapatszellem a film címe, mûsorújság szerint Bátraké a gyõzelem... most akkor melyik?:S
Ford Mustang 2011 máj. 14. - 14:25:19
Kár, hogy ilyen késõn lesz...
7/10
Rahar 2010 dec. 31. - 14:29:34 7/10
Nekem tetszik a film, jó alaptörténet, még jobb cselekményvezetés, hiteles színészi játék és megfelelõ képi megvalósítás jellemzi. A rögbi játékhoz nem értek, így nem tudom megítélni, hogy ilyen szempontból mennyire hiteles az alkotás. 10 pontból 7 pontra értékeltem, mert maga a téma nem forradalmi és korszakalkotó, de még így is bekerült a virtuális gyûjteményembe.
arab_rab 2010 aug. 03. - 17:00:25 Előzmény JonnyWilkinson
Igen, az Invictus egy kicsit jobban sikerült film :)
De azért ez is nézhetõ volt egyszer..
6/10
igiboy82 2010 ápr. 18. - 09:00:19 6/10
amerikai rózsaszín felhõ, 1x nézhetõ. 10/6
8/10
eming 2010 márc. 09. - 07:07:22 8/10
Bejött a film, bár nem azt mondom, hogy legkedvencebb filmem lesz, de 10/8. Elég sok érzelem volt benne, már-már kicsit túl sok.
10/10
Egyiptom 2010 febr. 06. - 12:45:04 10/10
*(10)-Nagyon jó film!-a toplistán van!
-az ajánló tényleg egy kicsit,valahogy máshogy szól,mint amilyen a film.
Imádom(L)
Rögbis vagyok,úgyis élek!£
Rugby örökké él!!!
*[All Black's Haka]*
*Esztergom *£ =)
10/10
idõjós1010 2010 jan. 28. - 18:01:59 10/10
Rendben.
Legna 2010 jan. 28. - 09:01:02 Előzmény idõjós1010
Még tavaly nyáron láttam a filmet és bár vannak dolgok, amiken mosolyog az ember (mint ahogy egy kommentelõ, aki nem ûzi ezt a sportot, szépen kifejtett), mégis jó dolognak tartom, hogy filmre visznek egy olyan sportot, ami itthon (még) nem kapott nagy elismerést!
Ezt a sportot szereti az, aki érti is mi zajlik a pályán, aki meg nem, hát az az ember csak azt látja, hogy a pályán "összeverik egymást".
Érthetõ, hogy a nagy többség megkedvelte a focit, amit a tv-ben is könnyen lehet követni, mint más, összetettebb sportot!

Amúgy rögbis vagyok és így meghajolhatsz Jonny elõtt:D
Összes hozzászólás