1946. január 16-án született a mai Pakisztán területéhez tartozó Lahorban az egyik legismertebb indiai filmsztár, Kabir Bedi, akinek a leghíresebb szerepe egyértelműen a Magyarországon is nagy népszerűségnek örvendő Sandokan, a maláj tigris című olasz tévésorozat főhőse, Sandokan volt.

Sandokan karakterét a híres 19. századi olasz író, Emilio Salgari találta ki. A „Maláj Tigris” először egy 1883-ban kiadott könyvben bukkant fel – ami akkora sikert aratott, hogy Salgari egy tizenegy kötetes sorozatot kanyarított a 18. században élt maláj kalóz alakja köré, aki hercegnek született, de miután az angol gyarmatosítók kiforgatták a vagyonából, félelmet nem ismerő tengeri haramiaként küzdött ádáz ellenfele, „a fehér rádzsa”, azaz a zsarnok James Brooke ellen.

Salgari kalandregényei az olasz gyerekek számára pont ugyanazt jelentik, mint a franciáknak Jules Verne, vagy mint a németeknél Karl May vadnyugati történetei, így aztán nem csoda, hogy Sergio Sollima már a '60-as években filmre akarta vinni Sandokan történetét, amire végül a '70-es években megkapott minden pénzt, paripát és fegyvert a RAI és a Titanus produkciós cégektől.

Az 1976-ban bemutatott Sandokan tévésorozat sugárzási jogait végül nyolcvannál is több ország vásárolta meg.

Érdekesség, hogy Magyarországon először mozifilmként forgalmazta a Mokép: 1978 novemberétől vetítették a filmszínházak a történet megvágott változatát A maláji tigris címmel. A Magyar Televízió végül csak 1983-ban adta be a derekát, és januárban elkezdte sugározni a kultikus sorozatot, itthon is elszabadítva ezzel a világszerte tomboló Sandokan-kultuszt. 

A főcímdal magyar változatát a Neoton Família énekelte, a Sandokan című slágerük azóta is a rajongók egyik kedvence.

1984 nyarán a Skála Budapestre is elhívta Kabir Bedit, aki a mai Allee helyén álló budai Skála Áruház előtt fogadta rajongóit. Az eseményen ott volt gyerekként egy PORT-olvasó is:

A budai Skálánál is megjelent a szőke feleségével és egy kölyöktigrissel. Kb. 10 éves lehettem és épp tüdőgyulladásból lábadoztam, de kijelentettem otthon hogy én mindenképpen ott akarok lenni, hogy megnézzem a kis tigrist. Nagy volt a tömeg, de nem emlékszem, mi volt a produkció, csak álltak a színpadon és mosolyogtak. Imádtuk a sorozatot.

Árkus József, a Ludas Matyi akkori főszerkesztője és a Parabola házigazdája a tőle megszokott fanyar humorral számolt be másnap a nagy eseményről a Népszabadságban:

A mi kis országunknak ugyan már jó ideje nincs tengere, ám Sandokan jöttére megint csak lett. Embertenger lepte el a budai Skála-parkolót, ahol Bedi dedikált, és tengernyi ember hömpölygött a váci búcsún, ahol szintén megjelent a maláj tigris, és Vágó István halált megvető bátorsággal játszott vele egy röpke Fele sem igaz vetélkedőt. Óriási tömeg verődött össze a Nagykörút egyik étterme előtt is, amikor híre ment, hogy Sandokan ott ebédel. Mindenki látni akarta, hogy mit eszik a tigris.

Mitől lett ekkora sztár Sandokan a Magyar Népköztársaságban?

Nyilván a korabeli politikai elitnek imponált, hogy egy újabb népi hős tör borsot a gaz nyugati imperialisták orra alá, így az MSZMP-s tótumfaktumok legfelsőbb körei ugyanúgy a keblükre ölelték Sandokant, ahogy a bűnben fuldokló Miami rongyrázó gengsztereit mindig laposra verő Bud Spencert és Terence Hillt. És persze az sem volt mellékes szempont, hogy amíg a tévénézők Kabir Bedivel együtt hajókáztak a posztertapétákat idéző, mesés tájakon, nem azon agyaltak, miért csak egyetlen pártra lehet szavazni. Fekete Gyula így írt a Sandokan-jelenségről 1986-ban a Népszabadságban:

[az emberek] a győzelem, a diadal mámoros élményét kapják a mesehőstől, hiszen azonosulnak vele, beleképzelik, beleélik magukat a helyzetébe, hol kapnának ilyen élményt a szürke mindennapoktól?

De Sandokan nemcsak a mozivásznat és a tévéképernyőket hódította meg idehaza, hanem a Kádár-kori kisiparosok virágzó szürkegazdaságának köszönhetően a gyerekszobákat is. Kabir Bedi és az ikonikus turbánja felbukkant többek között pólókon (jelen sorok írójának is volt ilyenje anno!), zsebtükör-fotókon, sőt, a trafikokban árusított, kincset érő matricákon (ezeket persze akkoriban még úgy hívták, hogy levonó), valamint a különféle nyugati magazinokból jól-rosszul kifotózott és sokszorosított képsorozatokon is. Utóbbiak tanúsága szerint

Sandokan a '80-as években legalább olyan ikonikus hősnek számított Magyarországon, mint Conan, Rambo, Piedone vagy Luke Skywalker!

És ha már Luke Skywalker: Sandokan népszerűségét mi sem fémjelzi jobban, mint hogy vele adták el az 1984-ben elindult Robur magazint is. Az összesen 16 számot megélt, kultikus újságban a korszak hazai sci-fi-életének teljhatalmú korifeusa, Kuczka Péter (valamint a társszerkesztő Rigó Béla) folytatásokban jelentette meg Emilio Salgari: Sandokan a maláj tigris című kalandregényét Majtényi Zoltán fordításában, Viszt György illusztrációival.

Ez legalább olyan népszerű választásnak bizonyult, mint a szintén a Roburban folytatásokban leközölt A Jedi-kristály című, hivatalos Star Wars-regény,

ami egyébként Alan Dean Foster Splinter of the Mind's Eye című könyve volt (később a Valhalla Páholy Erőpróba címmel is kiadta).