Eva (Andrine Sather) harmincas, gyerekét egyedül nevelő asszony. A kis Jenny (Linda Tomine Coles) mellett szeretne több időt tölteni, de szűkös anyagi helyzetük mindig újabb és újabb munkákra kényszeríti. Éjjel fáradt, mert a kórházban dolgozik, hajnalban pedig fáradt, mert takarít. Igazi szenvedélye a festés: arról álmodozik, hogy egyszer majd a festészetnek élhet. Eva és Jenny egy napon a folyóparton sétálnak, mikor megpillantanak egy vízbe fúlt holttestet. A nő a telefonhoz siet, néhány érméje van csak. Nem a rendőrséget hívja, hanem saját édesapját és zavarában hogyléte felől érdeklődik. Miért? Melyik az a pont, ahol cselekedeteink kikerülnek a racionalitás kötelékéből?