New York, 1993. február. Bill jó természetű, de félrenevelt fickó. Barátnője, Emily mielőtt három hónapra Párizsba utazik, válaszút elé állítja: vagy elkötelezi magát vele, vagy szakítanak. Billnek ez nem nagyon tetszik, s 90 perces gondolkodási időt kér. Berlin, 1994. október. Dwight, a koraérett, fiatal amerikai fiú Johannal, a nála jóval idősebb német műkereskedővel él együtt. Johan három hónapra New Yorkba utazik üzleti ügyben, de mielőtt elmegy, tudni akarja, hogy állnak egymással. Dwight 90 perc gondolkodási időt kér Johantól. Tokió, 1995. március. A csendes, szerény, csinos táncosnőt, Mihót megcsókolja a mester és koreográfus Ozu úr. Elindulnak a szóbeszédek és Ozu felesége szerez egy pisztolyt. Japánban a fegyverbirtoklást szigorúan büntetik, így Ozu pánikba esik. Miho felkeresi barátját, aki csomagol, mert három hónapra Los Angelesbe utazik. Mielőtt elutazik, tudni akarja, hogy neki és Mihónak van-e közös jövőjük. 90 perc gondolkodási időt ad a lánynak.
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Hozzászólások
5/10
The Cortez
2021 dec. 27. - 17:12:46
5/10
Európai jellegű, de leginkább Godard stílusú romantikus dráma: a fényképezés, a beállítások, a vágások, a helyszínek, az unalmas sztorivezetés, a monoton dialógusok, a hosszú, filozofikus, okoskodó monológok mind az unalompornó nagymesterének világát idézik.
A film 3 fejezetre van csapva, 3 városban játszódik és 3 szerelmi háromszöget mesél el, történetfelépítésileg + szövegileg nagyjából ugyanúgy. A New York-i rész a viszonylag legérdekesebb, a berlini epizódban egy buzis kalandról van szó, a Tokióban forgó felvonás pedig a legelvontabb, egyben a lehető legérdektelenebb, amolyan japánosan nézhetetlen. Az alkotás legnagyobb meglepetése a második darab végén felcsendülő Sebestyén Márta-dal.
Összességében ez egy álmosítóan enervált produkció, viszont legalább kísérletezett, valamint sikerült valamennyire kreatívnak lennie.
Próbálok mentséget találni, hogy mi a fenéért néztem végig én ezt a filmet. Talán azt vártam, hogy a végére jön valami ütõs indok? De nem jött, sõt a végére még inkább szürreális lett minden.
Talán nyelvgyakorlóknak jó a film. Kéttannyelvûeknek:), mert angolt és németet is gyakorolhatnak.
Ritkán bánom meg, ha egy számomra gyenge filmet végignézek - mert a felénél elkapcsolom - de ezt most megbántam.
Lehet azért, mert elõtte megnéztem a Marslakókat és a Kiadatást. Ezzel a filmmel nem sikerült feltenni a koronát a tv-s élményre.
Lehet, hogy ínségesebb idõben keresem az alkotók számára a mentséget, hogy mit is akartak nekem, nézõnek üzenni ezzel a "3 versszakkal". De így nem is próbálom emészteni, hogy komoly problémákkal küzdöttek-e a fõszereplõk.
Alapvetõen szerintem nem volt rossz az ötlet, de háromszor elõadni ugyanazt a történetet (ráadásul szinte ugyanazokkal a szavakkal) - nos, ez magában rejti azt a veszélyt, hogy a nézõ elunja magát, és már nem lesz kedve pl. a harmadik történetet végignézni. Talán ez is volt a film egyik gyenge pontja, hiszen szerintem kissé fárasztó többször végighallgatni ugyanazokat a mondatokat (egyébként itt "magyarul beszélõnek" hirdetik a filmet, a tévében meg feliratosan adták). Ráadásul a szöveg - úgy érzem - helyenként túl mesterkélt, néha mintha nem illett volna a szereplõk szájába, inkább egy filozófiai traktátusba. Egyszer éppenséggel meg lehet nézni, de bevallom, hogy személy szerint kicsit többre számítottam volna.
Ha valakinek volt ereje végignézni...
Szerintem az volt a különbség a harmadik és az elsõ kettõ között, hogy amikor a kórházban az orvos kezelte a sebet, akkor a lány konkrétan a barátjára gondolt, nem pedig úgy általában nõkre vagy férfiakra.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások