Ezek az élő szereplős sorozatok nemcsak okosak és izgalmasak, hanem veszettül menőn is néznek ki.
1. A Térség (2015)
A Syfy-on kezdődő, az Amazonon véget érő grandiózus űroperával az eredeti csatorna a menetrend szerint érkező, határozottan visszafogott költségvetéssel gyártott űrsorozatok presztízstévés verzióját szerette volna megcsinálni magasabb költségvetéssel és erősebb történetmeséléssel. Az eredmény egy remek, okos széria lett, ami menőn is néz ki: a beléfektetett pénzt azonban sajnos nehézkesen hozta vissza, és három évad után törölték is. Azonban az Amazon is meglátta a fantáziát (és az elcsábítható közönséget) A Térség mögött, így ott is kapott a sorozat három új, talán még igényesebb látványvilágú évadot. A koszos, fenyegető, izgalmas „űrrealizmust” így még nehezebb lett megunni.
2. Westworld (2016)

Jonathan Nolan és Lisa Joy sorozata a vadnyugat piszkos, szeles világát ellenpontozta egy letisztult stílusban bemutatott, ám minimalizmusával is fenyegető jövőbéli társadalommal. A sorozatban a látvány beépült a cselekménybe, a rejtélyközpontú felállást is ügyesen támogatta. Sok ponton azt sem tudtuk, épp hol, vagy mikor járunk a sorozatban: a western-tematikájú, gyilkos vidámpark felszíne alatt titokzatos mikrokozmoszok tucatjai lapultak, a külvilág pedig hasonlóan sokszínű és ijesztő volt. A fantáziadús, erős első évad után a Westworld némileg szétesett, ám a negyedik évad során már okosan, fegyelmezetten, újult erővel kezdte összefogni a sztoriszálakat, és megújítani az addig sem unalmas látványt is. Gyalázat, hogy pont ekkor, a záróévad előtt kaszálta el azt az HBO.
3. Légió (2017)
A Marvel-kánonból, valamint a Fox X-Men-kánonjából is kiesik ez az egyedi, hajmeresztő sorozat, amely egy rengeteg személyiséggel rendelkező mutánsról (Dan Stevens) és pszichedelikus kalandjairól szól. A Légióban nemcsak az effektek remekek, hanem a rendezői, operatőri munka, az extrém kosztümök és a rémálomszerűen berendezett terek is segítenek eladni ezt a furcsa, megismételhetetlen világot. A Légió jól tette, hogy nem tagozódott be egyetlen szuperhősuniverzumban sem, és helyette inkább három gyönyörű évadon keresztül járta a saját útját, amelyet a Disney+on lehet megnézni.
Hol nézhető? Disney+
4. Alapítvány (2021)

Szerencsére az Alapítvánnyal kapcsolatban ma már nem kizárólag az eredeti Asimov-sztorik viszonylatában tudunk beszélni, hiszen a megfilmesítetlennek vélt történet – egy kissé elrugaszkodva ugyan a regénytől – sorozatfeldolgozást kapott, így a több szálon futó, szokatlanul hosszú időt felölelő cselekmény mellett értékelni tudjuk az eszméletlen látványt is. Az Apple évadonként nagyjából 45-50 millió dollárból készíti az Alapítványt, és elmondható, hogy minden egyes penny meglátszik a vásznon. Sok merész dolgot vállal be az eddig két évaddal kijött széria: közéjük tartozik a távoló jövőbéli galaktikus birodalom vizuális megjelenítése is, amelyet roppant produkciós dizájnnal, ügyesen használt effektekkel – és persze remek színészi játékkal – zsákol be.
Hol nézhető? Apple TV+
5. Különválás (2022)

A Különválásról a második évad után már biztosra lehet mondani: jelenleg ez az A Sorozat, Amit Nézni Kell. Van is mit rajta: ráadásul úgy, hogy a remek látvány itt egyáltalán nem a CGI-on áll, vagy bukik. Sokkal fontosabb a rendezői, az operatőri és a produkciódizájnbéli munka szentháromsága, amellyel a sorozat a fő helyszínen, a különváltak munkahelyén éri el a legnagyobb sikereit. A némileg régies, határozottan elkülönülő színekkel bemutatott közeg tökéletes játszótér arra, hogy munkahelyhez kevésbé illő elemekkel, az alapoktól felépített, egyre bizarrabbá váló jelenetekkel próbálkozzanak az alkotók. Ami még jobb, hogy rendszerint sikerrel is járnak, az Apple sorozata pedig nagyjából epizódonként ajándékozza meg a nézőt egy-egy olyan látvánnyal, amelyet nehezen felejt el.
Hol nézhető? Apple TV+