Isten szalmaszálán

magyar portréfilm, 30 perc, 2007

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Még nincs szavazat!

Légy te az első!
Buda Ferenc költő 1936-ban született Debrecenben, egyetemi tanulmányait 1956 utáni letartóztatása hagyatta félbe vele: néhány verse miatt perbe fogták, s egy év börtönre ítélték. "Költészetének alakulására is hatással volt a börtönben töltött egy év. Olyan világba került, ahol a külsővel szemben mindenképpen egy belsőt kellett kialakítania, s azt felmutatnia. Ha nem ezt teszi, akkor kérlelhetetlenül legyűri, megsemmisíti az őt bebörtönző "államrend". Későbbi verseiben is az élet és a költészet szoros összekapcsolódására figyelhetünk, a költészetet az élet mércéjével méri, máig őrzi a költői szó erejébe, vagy inkább mondjuk azt, hogy a fontosságába vetett hitet..." (Füzi László) Buda Ferenc önmagáról a következőket vallja: "Számomra az írás: örökös túlélési esély és gyakorlat, az elmúlás késleltetése. De: sohasem verseny - hacsak nem játékból. Mások megelőzésére komoly belső késztetést érezni nem szoktam, így az sem sújt porig, ha mások megelőznek. Legyűrni való ellenfeleim tehát nincsenek. Egyedül magamat: a bennem (is) rejlő rosszat kell újra meg újra legyőznöm. Örvendek, ha olykor ez sikerül. Hisz ettől a rossztól: a mi mohó és ostoba voltunktól árva a Föld. Tőlünk s így velünk árva."

Stáblista

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?