Károlyi Bernát, a ferences vértanú

Bakancslistához adom
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott magyar dokumentumfilm, 26 perc, 2013

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A hét ferences vértanú - Hajnal Zénó, Károlyi Bernát Kiss Szaléz, Kovács Kristóf, Körösztös Krizosztom, Lukács Pelbárt és Kriszten Rafael - 1944 és 1954 között életáldozatával tett tanúságot hitéről. Mindannyian Krisztusért adták életüket, mentették az üldözötteket, kiálltak az Egyházért. Károlyi Bernát (1892-1954) az első világháborúban ferences tábori papként vett részt. Utána különböző ferences templomokban szolgált, amikor pedig a rendtartomány beindította a kínai missziót. 1938-ban tért vissza Magyarországra és 1940-től a kecskeméti ferences rendházban házfőnökként tevékenykedett. Nevéhez fűződik a kecskeméti zsidóság mentése. Ezután Pasarétre nevezték ki házfőnöknek, ahol az egyházi iskolák államosítása után a materialista eszmék tagadására és hitükhöz való hűségre szólította fel híveit. Egy ilyen témájú prédikációja után hurcolták el 1949-ben. Vallatás közben nagyon megkínozták, és koncepciós perben börtönre ítélték. A súlyos bántalmazások következtében 1954. március 2-án halt meg a budapesti rabkórházban.

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?