Lázárfalvi kaláka

román ismeretterjesztő film, 43 perc, 2008

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Még nincs szavazat!

Légy te az első!
A Kaláka-mozgalom Erdélyben a lázárfalvi Nyírfürdő újjáélesztésével indult. A kezdeményezés elindítói magyarországi fiatalok, többnyire tájépítészeti, vidékfejlesztési szakon tanuló egyetemisták és szakemberek és az András Alapítvány voltak. A munkálatok évek óta azzal a céllal folynak, hogy a régi malomépületet, az elhanyagolt csűrt táncoktató központtá alakítsák. A népi táncok oktatatása mellett olyan régi kézműves-foglalkozásokat és népi mesterségeket is életre keltettek, mint a kő- és fafaragás, fazekasság, szövés-fonás, népi viseletek varrása, nemezelés, kovácsolás. A tábor munkálatai kezdettől nem csupán a térség rendbetételét jelentik, hanem szellemi és közösségépítő tevékenységet is. A kalákának, a közös építés szellemiségének megfelelően külső és belső építkezés folyik, amely során pozitívvá válik a közösségi munka és a belső értékek is a felszínre kerülhetnek. A cél az volt, hogy minél több helybélit vonjanak be a munkába, de éppoly fontos a mai napig, hogy a Kárpát-medence minden tájáról minél többen érkezzenek a kalákák helyszínére, ahol közös munka során megismerhetik egymást és továbbvihetik az együvé tartozás, s a kaláka gondolatát.

Stáblista

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?