Képek olyan távoli helyekről, mint Japán, Bissau-Guinea, Izland és San Francisco, amelyeket egy fikciós operatőr, Sandor Krasna rögzít... a képek egymás mellé vagy egymással szemben rendeződnek el, és Alexandra Stewart hangja köti össze őket, aki Krasna leveleiből olvas fel. A mese és az esszé látszólag két véglet, semmi közük egymáshoz, mégis hasonlóak abban, hogy nem-lineáris szerkezetükkel az idő és az emlékezet lényegét próbálják megragadni. Szó és kép távolsága amilyen kicsi, olyan átléphetetlen, ahogy az időutazó sem érheti el az asszonyt, aki egy régebbi korból kísérti.