Az oroszlán (shishi) alakja a buddhizmus tanaival együtt Ázsiából került Japánba, ahol ezt az állatfajt nem ismerték. Ezért teljes mértékben a fantáziájukra hagyatkoztak, amikor mitikus lényként, az új vallás harcos védelmezőjeként és Mandzsusrí bódhiszattva hordozójaként elképzelték. A legenda szerint oroszlán őrzi a buddhista Paradicsom kapujához vezető kőhidat is. Ezt jeleníti meg a Shakkyo című noh-darab, amelyből ez a kabuki-feldolgozás készült. Itt a történet annyival gazdagodott, hogy két oroszlán (apa és kölyke) szerepel benne, így a játék a szülői szeretetről és gondoskodásról is szól. Ráadásul a Nakamura színészdinasztia fejének kérésére, akit két fia is követ hivatása gyakorlásában, a rendező három oroszlánra komponálta meg az előadást.

Mivel noh-ból átvett műről van szó, a festett díszlet is a noh-színpadot idézi: a háttérfalat tiszteletet ébresztő, terebélyes mandulafenyő, az oldalfalakat fiatal bambuszok képe díszíti. Az első részben a noh-drámák közti szünetekben bemutatott komikus közjáték, a kyogen három szereplője jelenik meg (természetesen kabuki-színészek alakításában), jobb kézfejükön fából készült, sörényes oroszlánfejekkel. Így táncolják el, hogyan tanítja az apa a gyermekeit, s hogyan veti őket kemény próbatétel alá, amikor a hegyről letaszítja mindkettőt a mélybe. A kölykök viszont hamarosan összeszedik magukat, és sikeresen visszakapaszkodnak. Majd a színpadi segédek hosszú pálcák végére erősített, zsinórral mozgatható szárnyú lepkékkel kezdik ingerelni a három ragadozót, akiket a néphit szerint különösen idegesít a pillangók csapongása, így őket üldözve ki is rohannak a nézők között futó hídúton.

Közjáték következik, amelyet stílszerűen kyogen-előadóknak öltözött kabuki-színészek mutatnak be. Két különböző buddhista irányzathoz tartozó szerzetes-zarándok mulatságos vetélkedésének lehetünk tanúi, amint azon civakodnak, hogy melyikük felekezetének tanai vezetnek el biztosabban a megvilágosodáshoz. Utánuk visszatérnek a most már teljes lényükben oroszlánt alakító színészek: a kabuki lenyűgöző jelmezeit és hatalmas, a fejük tetejétől a sarkukig érő parókákat viselve. Ekkor már vörös és fehér bazsarózsabokrok borítják a színpadot, amelyek illatától az oroszlánok köztudomásúlag euforikus állapotba kerülnek. Extatikus táncuk során előre-hátra, jobbra-balra vetik vagy körkörösen csóválják súlyos sörényüket, ami nemcsak színészi, hanem erőnléti szempontból is bravúros teljesítmény.