Róma ege alatt

Bakancslistához adom
Sotto il cielo di Roma
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott olasz-német életrajzi film, 200 perc, 2010

Értékelés:

19 szavazatból
Szerinted?

Eugeni Pacellit 1939. március 2-án választották pápává. XII. Piusz első megnyilatkozásában a békéért emelte fel szavát, mert tisztában volt vele, hogy nemsokára kitör a II. világháború. Két hét sem telt el, amikor Németország lerohanta Csehszlovákiát. 1941-ben pedig segélybizottságot létesített. A háború befejeztével anyagi támogatással járult hozzá az újjáépítéshez, a földönfutókká letteknek vagonszámra juttatta az adományokat. Legbátrabb tette azonban a zsidók védelme volt, a római kolostorokban és a Vatikánban több mint ötezer üldözöttnek biztosított menedéket. A film története Rómában kezdődik 1943. július 19-én, amikor a nácik lebombázzák és elfoglalják Rómát. Sokan esnek áldozatául, sokan egyedül maradnak vagy elhurcolják a családját. Az emberek jó részét kolostorokban rejtik el. Miriam élete is veszteségekkel teli, apját és öccsét úgy hiszi, elhurcolták, csak Davide segítségére számíthat.

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
dorog 2020 jún. 29. - 15:01:36
Nem értem, mit keres a szereplők között egy "római nő", miközben Miriam apját, a sokat szereplő Lorenzi urat kihagyják...
Edmond Dantes 2019 nov. 30. - 16:39:58 Előzmény laszlo-1
Valamit nagyon félreértettél, mert nem "beszóltam", az másképp "szólt volna" (be), hanem beírtam a véleményemet ... éspedig a filmről, jó régen, már nem is emlékszem rá.
off Egy kikeresztelkedett rabbi nézetei talán nem tekinthetők perdöntőnek ebben az ügyben. Az viszont (szent)igaz, hogy ha túl sok támadás éri a néhai pápát, az csak felgyorsíthatja szentté avatását. A dacreakció nem mai találmány és sok helyen találunk példát reá.
Sumomo 2019 nov. 30. - 11:20:35 Előzmény laszlo-1
köszönöm
laszlo-1 2019 nov. 29. - 20:20:50 Előzmény Edmond Dantes
"úgy foglalható össze, hogy mindenfajta nyilvános fellépés, elítélés "csak rontott volna a helyzeten". "

Pont ugyanezzel az indokkal nem tiltakoztak a londoni és amerikai befolyásos zsidók sem és figyelmeztették a kormánykat, hogy azok se tegyék.

Fogalmam sincs mire akartál kilyukadni ezzel a beszólásoddal, de szíves figyelmedbe ajánlom Eugenio Zolli történetének megismerését. Az akkor megtért római főrabbi XII.Piusz tiszteletére vette fel az ő keresztnevét.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Israel_Zoller

Egy idézet:
"Rómában megkeresztelkedett, felvette a katolikus hitet, és a keresztségben az Eugenio nevet választotta XII. Piusz iránti tiszteletből, hálát érezve, hogy annyi zsidót mentett meg.

Zollit társai folyamatosan bírálták, már az üldözések alatt is, mondván, hogy ő idegen Rómában, megvontak tőle minden anyagi támogatást és ezért nagy szegénységben élt. A megkeresztelkedését is sokan nem nézték jó szemmel. Egy kortársa írta: "Ha zsidó maradt volna, minden kívánsága teljesül. Jól tudom, mi mindent ajánlottak fel neki a római és amerikai zsidók, ha eláll a szándékától. Ő mégis mindent elutasított, és készült a keresztségre".

Megkeresztelkedése után és miután látták, hogy nem tudják visszakényszeríteni a zsidó közösségbe, valóságos rágalomözön indult ellene a lehetséges minden fórumon. Telefonon, levelekben sértések, gúnyolódások és fenyegetések özöne árasztotta el. "A római hitközség többnapos böjtöt rendelt el, hogy engeszteljen Zolli hitehagyása miatt, tagjai gyászruhát öltöttek, mintha a rabbi meghalt volna, ugyanakkor mesumadnak nevezték, vagyis aposztatának, akit Isten megvert, és kiközösített". Zolli rágalmazása a mai napig is folyik világszerte. "

Nos, ugyanezt csinálják "hálából" XII.Piusz pápa emlékével is a megmentettek utódai. Köteles volt egyáltalán a katolikus egyházfő bármit is tenni a zsidókért? Nem! Ő mégis megtette, és megtenné akkor is, ha tudta volna mit kap érte. Talán tudta is, ismerhette azt a népet, de ő nem a köszönetükért, hanem a saját lelkiismerete szavára cselekedett.

Csak halkan megjegyzem, hogy (szerintem) ha az a Hitlá a katolikus egyház felszámolásába kezdett volna világszerte fesztiválokon ünnepelték volna síppal-dobbal és harsányan dicsőítették volna a nevét. Az még hab a gyűlölkédés tortáján, hogy azt is kitalálták, hogy tul.képpen Hitler katolikus volt, azért üldözte őket. (Pedig addigra már mélyen elmerült a germán okkultizmusba.)

Hát ezért van szükség ilyen filmekre. Nehogy az egyre harsányabb gonosz hangok hazúg rágalmai maradjonak csak meg a jelen és utókor számára. Ez az elmebeteg gyűlölet gyűlöletet szül, s minél tovább forralják és elfolytják annél nagyobbat fog robbanni. Ez lehetett a valós ok.

XII. Piusz pápa szívében a keresztény szeretet élt és virágzott!!!
nostromo454@gmail.com 2016 szept. 29. - 00:04:23
Egy kis hiba van a felvezetõ szövegben,a németek sosem bombázták Rómát,csak megszállták!
Edmond Dantes 2016 jún. 27. - 16:41:52
Kétrészes, igen gyenge kísérõ történetbe bújtatott XII. Pius-apológia, már-már dicshimnusz a pápa háború alatti zsidómentõ tevékenységérõl. Azóta (2015) Az igazság árnyalatai címmel elkészült az a film, -Lia Marabini munkája- amely a pápát immár mint a "Vatikán Schindlerét", 800.000 (!) zsidó megmentõjeként mutatja be. A Róma ege alatt c. opusz ennél legalább szerényebb és bár egész halványan, de említést tesz XII.Pius háború alatti következetesen semleges magatartásáról azazhogy (nyíltan) egyik oldal mellett/ellen s e m foglalt állást. A film természetesen alapos szájbarágással meg is magyarázza eme semleges viszonyulás "indokát", ami kb. úgy foglalható össze, hogy mindenfajta nyilvános fellépés, elítélés "csak rontott volna a helyzeten".
Edmond Dantes 2016 jún. 23. - 09:07:37
Örülök h fel tudtad venni és tetszett. Még nem láttam az 1. részt sem, de a ma éjjelit is felvettem.
Most látom, itt és ma még megnézhetõ online az 1. rész:

http://www.mediaklikk.hu/2016/06/14/roma-ege-alatt/

Ha idõben olvasod ezt az üzenetet: rajta! :)
fáncsi28 2016 jún. 23. - 08:09:31
Remek film! Most néztem meg, és még teljesen a hatása alatt vagyok. Azt változatlanul sajnálom, hogy az elsõ részrõl lemaradtam, de talán majd valahol valamikor...
Ha érdekel valakit a téma, akkor ajánlom a Megtorlás címû szintén remek filmet, ami a "Róma ege alatt"-ban érintett Via Rasella-i merényletrõl és az azt követõ megtorlásról szól (ami sajnos szó szerint igaz történet).
fáncsi28 2016 jún. 17. - 16:57:12 Előzmény Edmond Dantes
Nagyon bánatos vagyok, mert bár a jövõ heti rádióújságban bejelöltem a filmet, most derült ki számomra, hogy ez már a második rész lesz, úgyhogy az elsõrõl lemaradtam, hacsak valamikor valahol nem vetítik majd. A másodikat feltétlen felveszem (mivel embertelen késõn lesz), remélem úgy is érthetõ és követhetõ lesz számomra, hogy az elsõt nem láttam.
A leírás alapján jónak tûnik, és Ettore Bassi az egyik kedvenc olasz színészem.
Edmond Dantes 2016 jún. 16. - 09:46:47
Elsõ részt ma éjjel vetítették a Dunán, felvettem. 2. rész 22-én 23h55-kor, érdeklõdve várom.