A Duna-delta már nem az a civilizációtól elzárt mocsárvilág, aminek Jókai a múlt században leírta, de a Közép-Európából érkezőknek ma is távoli és titokzatos. Elég, ha néhány percig figyeljük a Szeptemberben ezrével gyülekező rózsás gödényeket, máris megértjük, miért szorgalmazta Európa a Ceausescu-rendszer bukása után a deltát bioszféra-rezervátummá nyilvánítani. Az élővilág gazdagságán kívül a hajótemetők és irdatlan ipari üzemek is a tájhoz tartoznak. Vajon jól képzett, karatézni is tudó természetvédelmi őrökkel megálljt lehet-e parancsolni a természet pusztításának? És ami hasonlóan fontos kérdés, van-e esély a kulturális sokféleség megőrzésére? Fél tucat népet már elnyelt ez a világ. Meddig találkozhatunk még lipovánokkal, ukránokkal, törökökkel és tatárokkal a Duna-deltában?