Az aktuális rész ismertetője: Viola, egy játékbolt tulajdonosa, aki férjével a logisztikai tervező Dániellel és két szakiskolás gyerekükkel, Gyöngyivel és Milánnal él Budapesten. Egy nap két nyomozó jelenik meg az ajtajukban, és magukkal viszik a Dánielt. Dániel két nappal korábban bejelentést tett, hogy autóját ellopták a 20 éves osztálytalálkozójáról. Megtalálták az autót, de az autóban találtak valamit: a csomagtartóban egy nő holtteste hevert, akit eddig még nem sikerült azonosítani. Dániel azt állítja, hogy nem ismeri a nőt. Kiderül, hogy a halott nő, Rebeka, Dániel volt osztálytársa és egykori nagy szerelme, aki szintén ott volt az osztálytalálkozón. Felmerül a gyanú, hogy az osztálytalálkozó estéjén Dániel szexuális kapcsolatot létesített Rebekával. Rebeka, anyósával, Jolánnal megpróbálják kideríteni, hogy mi történhetett azon a bizonyos éjszakán, és hogy igazak-e a vádak Dániel ellen. Időközben Rebeka férje, Zalán is gyanúsítottá válik. Vajon kinek állt útjába Rebeka?
A műsor ismertetése:
A műsor hősei hétköznapi emberek. Köztünk élnek, szomszédaink, ismerőseink lehetnének. Békés életre, szerető családra, kiszámítható jövőre vágynak. Azt gondolják, hogy a jó embereket nem érheti baj. Ám egy nap... világuk összeomlik. Visszaszerezheti-e az édesanya a babakocsiból elrabolt kisgyermekét? Vajon beigazolódik a férfi gyanúja: idősgondozóként dolgozó felesége fekete angyalként végez a környéken élő magatehetetlen öregekkel? A fiatal lány tényleg jól látja, párja és édesanyja közt szerelem szövődik? Helyes az édesanya megérzése, fia azért menekült külföldre, mert ő ölte meg két éve eltűnt barátnőjét? Mit tehet az a férfi, aki rájön, hogy legkisebb gyermekének nem ő az apja?
A hétköznap esténként látható sorozat részeiből kiderül, mi történik azokkal, akikre rávetül a gyanú árnyéka.
Hozzászólások