Mattoni / Az udvari szállító

Bakancslistához adom
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott cseh filmsorozat, 4. rész, 60 perc

Értékelés:

15 szavazatból
Szerinted?

Az aktuális rész ismertetője: A sikeres Mattoni továbbra is keményen dolgozik a társadalmi elismerésért, de hiába. Ám régi barátja, dr. Löschner, bécsi orvos és mentora ezúttal is segítséget nyújt. Harmadik gyermeke világra jövetele után Mattoni megkapja Bécs császárától az udvari szállítói címet és ezzel a rangot is. "Akkortájt minden másban sikerem volt. Sok pénzt kerestem, tényleg sokat. Kiderült, hogy túlzás nélkül állítható, kereskedőzseni vagyok. A vizemmel meghódítottam Pestet, aztán Párizst, majd további európai nagyvárosokat. Ekkor már évente egymillió palackot szállítottam. A nagyvilág is szűk volt számomra, mindenütt sikert sikerre halmoztam. Az én felemelkedésem volt a legszédítőbb egész Karlovy Vary-ban! Nem csak a vízzel volt sikerem. Mindenhol ismerték az én karlsbadi sómat, a minőségi szappanjaimat, pomádéimat. Minden tavasszal útra keltem, és meghódítottam a világ egy újabb darabját. Apósomnak visszafizettem a teljes hozományt, ami egykor oly jól jött nekem, elhunyt apámnak pedig mutatós kriptát állíttattam. A nejemnek lettek ékszerei, a gyerekeim egy francia stílusú villában születtek, amelyet Karlovy Vary leggazdagabb negyedében építtettem fel." _ írja visszaemlékezéseiben Mattoni.

A műsor ismertetése: Heinrich von Mattoni életéről készült egy nagyon látványos, izgalmas, kalandokban bővelkedő cseh tévéfimsorozat. Hogyan vált világhírűvé a Mattoni ásványvíz és a csodás gyógyfürdők világa _ mint Karlovy Vary, Marienbad. Az idős ásványvíz gyártó Heinrich von Mattoni felépülve súlyos betegségből tollat ragad, hogy megírja életrajzát. Az ifjú Mattoni hivatalnoknak készül, a gimnázium mellett ostyaárusként segít a családi pékségben. Kamaszkori vágyai, álmai, gondolatai a cseléd Marič karjaiba kergetik, aki bűnbe viszi. Az ifjú Mattoni jövőjét apja egy elrendezett házassággal és a hivatalnoki pályával kívánja bebiztosítani.

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Szereplők

Kamilka Mattoni
mladý Leo Mattoni / mladý Leo

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
Elhaym 2019 nov. 21. - 16:05:30 10/10 Előzmény dimari
Igen, ez, Mediciek, Diagnózis, Becsület ideje, Elveszettek stb.
dimari 2019 szept. 18. - 11:54:41 Előzmény ligetiz51
Szerintem is remekül megcsinált,érdekes és látványos sorozat jó színészekkel.A Duna TV most egymásután több szinvonalas sorozatot hozott /pl.A legendák hivatala; Mcmafia /.Több ilyet!!!
ligetiz51 2019 szept. 18. - 07:38:36
Remek sorozat, mi magyarok értjük is a Monarchia világát, hangulatát. Inspiráló is lehetne egy értelmes magyar forgatókönyv írónak. 10/10
10/10
citrompotlo 2019 szept. 15. - 08:25:55 10/10
nekem nagyon tetszik a film
ummogo 2019 szept. 11. - 22:31:25 Előzmény hsuski
Nekünk is épp ezekért.tetszik. Nagyon szeretjük az ilyen hangulatú filmeket, sorozatokat.
hsuski 2019 szept. 02. - 07:38:10 Előzmény Edmond Dantes
Pont ezért nézem. Megfogott a hangulata is. A szereplők jelleme sem utolsó. Szerintem a Monarchia korához nem illene egy pörgős film...
Edmond Dantes 2019 aug. 28. - 13:59:04
Manapság már ritkán pontozok, de ha muszáj: 7 (inkább fölkerekítve)
offtopic
Edmond Dantes 2019 aug. 28. - 13:56:16 Előzmény Trivia Showtime
Köszönöm.
10/10
Elhaym 2019 aug. 27. - 10:37:54 10/10 Előzmény Edmond Dantes
Engem nagyon megfogott. A története érdekes, hangulata is bejön. A színészek is jól játszanak. Az augusztusban nézett sorozataim közül jelenleg ez a legjobb.
offtopic
Trivia Showtime 2019 aug. 26. - 22:42:14 Előzmény Edmond Dantes
A másik említett sorozat is összefüggő történet és számos magyar vonatkozással bír.
Edmond Dantes 2019 aug. 26. - 16:12:54 Előzmény Trivia Showtime
Köszönöm a figyelemfelhívást 1890-re, nem ismer(t)em, érdekes lehet. Összefüggő sorozat vagy részenként 1-1 sztori? Mattonit elejétől kell nézni, egy történet 12 részben.
Trivia Showtime 2019 aug. 26. - 14:27:03 Előzmény Edmond Dantes
Nem teljes az érdektelenség! Jómagam például valamennyi eddigi részt begyűjtöttem, de egyelőre nem volt időm belekezdeni. Most azonban kedvet csináltál hozzá, úgyhogy lehet, hogy ez a cseh széria nálam végül beelőzi az első néhány rész után félbehagyott, de szintén "várólistás" szlovák "1890" c. sorozatot... ;)
Edmond Dantes 2019 aug. 26. - 10:14:36
Hüledezve látom: senki nem vette észre, nem szólt hozzá? Port fórumozóinak figyelme mindenre kiterjed, ez a cseh sorozat legalább 12 részes és már a vége felé jár. Heinrich Mattoni https://cs.wikipedia.org/wiki/Heinrich_Mattoni kb. olyasmi lehetett a Monarchia Csehországában mint nálunk mondjuk "a" Zwack, csak Mattoni ásványvízben utazott, lett dúsgazdag és világhírű a vize, ő meg boldogtalan a családja azaz főleg a neje miatt. Stílszerű kifejezéssel, ha már vízről van szó: a sorozat lassan csordogál, minden jelenet aprólékosan kijátszva, elnyújtva, néha kicsit unalmas, de a miliő: díszletek, jelmezek, hangulat igazán dicséretes. Sokatmondó, hogy a köztévé (szerdai) fő műsoridőben olyan sorozatot talált és vetít, ami ilyen érdektelenségbe fullad, hogy ha már vízről esik szó, ismét stílszerű legyek. Érdekesség: a Mattoni-víz ma is kapható, Csehországban legalábbis biztosan. A világhírű karlsbadi (Mattoni) vízről bővebben: https://en.wikipedia.org/wiki/Mattoni és https://www.mattoni.com/