Az aktuális rész ismertetője: Báthory Erzsébet neve ma már fogalom. Egy kegyetlen várúrnő, aki fiatal lányok vérétől azt remélte, elkerülheti az öregedést. Nos, nemhogy az öregedést, de a börtönt sem úszta meg. 600 lány haláláért tették felelőssé az ellene folytatott perben. Büntetése az volt, hogy befalazták csejtei várának egyik szobájába. Nádasdy Ferenc gróf özvegye 4 év múlva, 1614-ben elborult elmével hunyt el. Mivel történetét 150 évvel a halála után dokumentálták, nehéz objektív képet kapni cselekedeteiről. Továbbá az sem mellékes, hogy az ellene folytatott eljárás mai szemmel nézve inkább egy koncepciós per volt, hiszen tárgyalás nem volt, ítélet pedig nem született. A tárgyilagosabb történészek úgy vélik, hogy a valóban labilis idegzetű asszony inkább politikai bűnügy áldozata lehetett.
A műsor ismertetése: A Múlt-kor című heti magazin elsősorban nemcsak történészeknek szól, hanem azoknak is, akik akár csak hobbi szinten érdeklődnek a múlt titkai iránt. A Múlt-kor a magyar történelem XX. századi eseményei mellett beszámol a legfrissebb, éppen folyamatban lévő külföldi és belföldi ásatásokról, régészeti szenzációkról is. A műsorban egy-egy történet kapcsán olyan szemtanúk, szakértők szólalnak meg, akik új megvilágításba helyezhetik eddigi történelmi ismereteinket.
Hozzászólások