Az aktuális rész ismertetője: A Németországban született énekes-dalszerző tehetsége itthon már 2012-ben megmutatkozott, amikoris egy tehetségkutató versenyben egészen az elődöntőig menetelt. Ezek után nem meglepő, hogy azóta már több zenei műsorban is részt vett és a zenés színpadi világ sem áll messze tőle: állandó tagja az Orfeum Pesti Mulató, A Nagy Gatsby című műsorának. Első önálló dala 2014-ben jelent meg Első érintés címmel, amelyet előszeretettel játszottak a hazai rádiók. A Dal színpadára először 2016-ban Tóth Andival közösen lépett. A Seven Seas című dalukkal egészen a döntőig jutottak. Egy évvel később ismét színpadra állt, akkor a #háttérzaj című dalt Zävodival közösen adta elő. A Dal 2019-ben már szóló produkciójával igyekezett leénekelni a zsűrit a lábáról, Világítótorony című dalával. A Dal 2020 legjobb 30 dala közé jutott Visszakér a múlt című szám zenéjét Szepesi Zsolttal közösen szerezte Berkes Olivér, a dalszöveget Hujber Szabolcs írta.
A műsor ismertetése:
Csak dallam és a ritmus, tisztán.
A Petőfi Rádió legendás Akusztik című műsora visszatért. A vasárnap esti rádióműsor után, hétfőn esténként az M2 Petőfi TV-ben látható a különleges koncert a legnagyobb hazai sztárokkal.
Hozzászólások