Doc Martin / Fesd feketére

12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott angol filmsorozat, IX / 4. rész, 46 perc

Értékelés:

476 szavazatból
Szerinted?

Értékelés:

476 szavazatból
Szerinted?
Vetítések:
22:55, kedd (július 21.)
DUNA Televízió

Az aktuális rész ismertetője: Martinnak újra a vizsgálóbizottság elé kell állnia, Buddy kutyának eközben nyoma vész. Ken Hollister bejelenti Large-éknak, hogy el akarja adni a pubot. Penhale nem fogadja örömmel elődje, Mark Mylow érkezését, amikor az átveszi az irányítást az eddig általa vezetett nyomozásban egy ellopott traktor ügyében.

A műsor ismertetése: Dr. Martin Ellingham, a sikeres londoni sebész kénytelen hátat fordítani hivatásának, miután egy műtét során rosszul lesz a vér látványától. Körzeti orvosként folytatja, egy Isten háta mögötti településen, ahol sokat nyaralt gyerekkorában nagynénjénél. A faluban kíváncsian várják az új orvost, Martin dokinak pedig még fogalma sincs róla hogy ezen a helyen nemcsak gyógyítania kell a betegeket, hanem meg is hallgatnia őket. Vasalt öltönyében és fekete autójában a nyugalmas kis faluban Martin doki olyan, mint egy partra vetett hal.

Évadok:

Stáblista

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
bokor5 jún. 19. 10:07:52 10/10
A faszi alakítása zseniális, ahogyan bemutatja a film az emberi hülyeséget is! (brittek)
netterbela 2025 dec. 27. - 09:11:02
Most tényleg leadják most a 9. részt utána jövő héten meg a 7-8-at? Na ez a kabaré, nem a szilveszteri műsor...
10/10
DUNAWÖLD 2025 nov. 29. - 10:30:13 10/10

Házilag varr vissza egy ujjat

😃
Van remény...
10/10
DUNAWÖLD 2025 nov. 29. - 10:26:42 10/10
Hihetetlen, milyen ôcska klisé elemeket alkalmaznak, kifújt a fantázia?

Amikor a kutya elszalad a levàgott ujjal írd a spoileres tartalmat



Tëvedtem... 😃
8/10
napraforgó 2025 júl. 15. - 07:15:44 8/10
Már többször láttam, hogy a doki a jobb keze gyűrűsujján karikagyűrűt visel, holott a sztori szerint még nőtlen.
8/10
napraforgó 2025 júl. 10. - 18:43:31 8/10 Előzmény Voivod
Ahogy elnéztem Martin Clunest, ez a 2 epizód sokkal korábban készülhetett, mint a 10 évados sorozat. És igazából ennek a kettőnek semmi köze a sorozathoz, csak annyi, hogy mindkettőben Martin dokinak hívták.
Igazából és azt hiszem, hogy nem is ugyanabban a faluban vették fel a sorozatot, meg ezt a két másik filmet, csak nagyon hasonlított a helyszín. Vagy ha mégis ugyanaz a falu, akkor is más részén filmeztek.
9/10
Voivod 2025 júl. 10. - 16:17:32 9/10 Előzmény napraforgó
Ha valaki nem látta: SPOILER!!!
Igen, volt benne néhány fura dolog. Nem csoda, hogy teljesen átírták. Az nekem se volt világos miért kell az a romos ház, amiben disznókat tartott az előző tulaj. Még az a vuduzás a szalaggal, hogy megkapja a házat. És a végén a csattanó a párduccal.😕 Kissé összecsapott volt a forgatókönyv.
8/10
napraforgó 2025 júl. 10. - 07:34:24 8/10
Megnéztem. Az első rész kevésbé tetszett. A doki a csalfa feleségével nem volt túl érdekes, és a rákhalászat sem. Vicces ötletként a zselé volt, ami tetszett.
A második rész kicsit érdekesebb volt, habár el nem tudom képzelni, hogy mi a fene tetszett a dokinak a lepukkant öreg házon. A cornwalli emberek elég érdekesek, szórakoztatóak voltak és a doki remekül beilleszkedett közéjük.

A későbbi sorozat sokkal jobb volt, sokkal kiforrottabb. Ott a többi szereplő is sokkal szórakoztatóbbb volt
9/10
Voivod 2025 júl. 09. - 17:56:48 9/10 Előzmény napraforgó
Szívesen! Majd írd meg hogy tetszett.
8/10
napraforgó 2025 júl. 09. - 16:56:23 8/10 Előzmény Voivod
Megtaláltam. Köszönöm szépen.
Összes hozzászólás