Az aktuális rész ismertetője: Lola makacssága, és az, hogy mindent egyedül akar csinálni a munkájában és a magánéletben is, problémát okoz. Luke-nak egyszerre két folyamatban lévő ügye is van, ugyanazzal a vezetéknévvel és hasonló bűnténnyel: egy modell, aki ruhát lopott, illetve egy másik nő, aki élelmiszert lopott. Mark névtelenül kap egy csomagot, ami miatt megváltoztatja a véleményét egy régebbi ítéletével kapcsolatban, ugyanis felmerül a gyanú, hogy akit börtönbe küldött, mégis ártatlan volt. Samantha és Luke egyre közelebb kerül egymáshoz. Emily konfliktusba kerül új védencével, miközben többször is találkozgat Joaqinnal. Mark nagyon boldog, hogy szimpatikus az új ügyésznek, Louis Bravónak, azonban az új ügy _ melyben szeretné tisztára mosni az ártatlanul megvádolt férfit _ ellenállást szül Amy-ben.
A műsor ismertetése: Lola Carmichaelre, a frissen kinevezett fiatal bírónőre nagy nyomás nehezedik idősebb bírótársai részéről, akik elvárják, hogy a kitaposott, és nem feltétlenül az igazság útján járjon. Ám Lolát nem véletlenül becézik a háta mögött Lolaraptornak. Ragadozóként csap le a hamis tanúkra, a megtévesztőkre kollégái segítségével, akik szintén feljebb léptek a ranglétrán. Az ügyész Mark, a még kissé bátortalan ügyvédnő, Emily, és a minden részletre figyelő teremszolga, Luke segítik az igazságos döntésekben.
Hozzászólások