"...filléres emlékeim..." / Sándor György

Bakancslistához adom
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott magyar dokumentumfilm sorozat

Értékelés:

7 szavazatból
Szerinted?

Az aktuális rész ismertetője: Sándor György, Kossuth-díjas előadóművész, író. A saját megfogalmazása szerint: "humoralista". 1958-ban felvették ugyan a Színművészeti Főiskolára, de hamar kiesett. Ahogyan később fogalmazott "tehetségtelensége" miatt. Később elszegődött az egri Gárdonyi Géza Színházba berendezőnek, ahol kisebb szerepeket is kapott. Az igazi sikereit azonban sajátos hangvételű, utánozhatatlan műfajú előadóestjeivel érte el. Első előadóestje 1964-ben volt az Egyetemi Színpadon. A rádió majd a televízió hozta meg számára a népszerűséget, de önálló estjeivel is folyamatosan járja az országot. Írásaiból, publikációiból számos kötetet jelentetett meg.

A műsor ismertetése: Egy megsárgult jegyzetfüzet, egy megragasztott kerámia, kitüntetés vagy újságcikk? Múltunk egy-egy darabja tárgyakban is rejtőzik, amelyek történetét csak "gazdájuk" ismeri és mesélheti el. Életük egyik fordulópontjáról vagy egy fontos pillanat öröméről-bánatáról. Sorozatunkban művészek, tudósok, közéleti személyiségek beszélnek életük meghatározó eseményeiről, egy-egy féltve őrzött "filléres emlék" apropóján.

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
DUNAWÖLD 2020 júl. 01. - 01:26:47 10/10
Jankovics Marcell egy kincs.
sanjust 2011 febr. 23. - 00:51:53 Előzmény anybody
Õ Torgyánról beszél,aki szintén sumák ,de legalább humora volt.
sanjust 2011 febr. 23. - 00:50:56
Pozsgai a nagy túlélõ ,aki mindig akkor világosodik meg a sauli úton ,amikor az hasznot hoz.Így lett ellenforradalmározó pufajkásból a Berend T. Iván bizottság jelentésével a rádióba elszaladó népfelkelést hirdetõ.Mszp vezérbõl jelenleg keresztyén konzervatív Orbán díszlet.
anybody 2010 nov. 12. - 12:50:50 Előzmény Pocopeli
Ez így van. Minden szava hazugság. Õ az "antalli örökség" egyik fontos része. Anno a demokratikus ellenzékiek megkeresték a népieket, hogy csatlakozzanak a szamizdatos mozgalomhoz, de a Pozsgay elvtárs "leszólt" nekik, hogy akkor nem lesz manna. Na ennyit a rendszeren belüli álellenzékiségérõl.
Pocopeli 2010 szept. 17. - 14:04:16
Nagyon szépen leírtak mindent errõl a dumagéprõl de abból sajnos egy szó sem igaz. Ezt az embert csak utálni lehetett és jó hogy eltûnt a Magyar politikai életbõl .Mezõgazdasági miniszter lett de fogalma sem volt mi az a mezõgazdaság.Sikerült neki padlóra küldeni tevékenysége alatt a magyar parasztságot és a kistermelõket. Ö volt a patakvér úr!Kihasználta az adófizetõket mert a pénzükön állandóan utazott az egzotikus országokba amibõl semmi haszna nem volt az országnak.De az egész tevékenysége káros volt mindenre,így sikerült neki egymásután eltüntetni a kisgazdavezéreket majd az egész pártot. De oldalakon keresztül lehetne sorolni a sok kárt.A jó pofaságához tartozott,ha valaki interjúz készített vele akkor az nem tudott megszólalni mert Õ állandóan dumált. Rendszeresen letagadta amit mondott és akkor ezt mondta "ezt nem én mondtam" ha bebizonyítottál,hogy Õ mondta akkor a válasz "nem úgy gondoltam". Felesleges ez a dicséretes sóder mert nem igaz.