Klasszikusok délidőben / Sárik Péter Trió X2 Bartók - Bartók Béla műveinek jazzfeldolgozásai - első rész

Értékelés:

17 szavazatból
Szerinted?

Az aktuális rész ismertetője: A Sárik Péter Trió 2018-ban jelentette meg az első Bartók-feldolgozásokat tartalmazó lemezét, melyet a Zeneakadémia Nagytermében mutattak be. Azóta a világ 15 országában játszották a programot, óriási sikereket aratva Finnországtól Kazahsztánon át egészen Kínáig. A CD 2020-ban Fonogram-díjat kapott "Az év jazz albumaként", a 2022-ben megjelent koncertváltozat pedig 2023-ban volt jelölt ugyanerre az elismerésre. Sárik Péter szavaival: "Nagy utat jártunk be Bartókkal. A lemez megjelenésekor az elsődleges célunk az volt, hogy olyanokkal is megszerettessük ezt a zenét, akik eddig idegenkedtek tőle, illetve szintén a jazz sajátosságai miatt olyan helyszíneken is játszhassunk Bartókot, ahol amúgy elképzelhetetlen lenne. Boldogan látom, hogy mindkét célunk teljesült. Majd száz koncerten vagyunk túl, és akárhová mentünk, mindenhol szeretettel és rajongással fogadták a műsort, de a legnagyobb élmény talán az volt, amikor egy nyári fesztiválon a fűben heverő közönség egyszer csak felpattant és elkezdett táncolni a Topogóra. Akkor szerintem még Bartók is elmosolyodott."

Egyéb epizódok:

Játszási időpontok

Hozzászólások

Szerinted?
sukky márc. 10. 00:13:59
Gondolom, a Nemzet Zongoraművésze mellett a hegedűs partner jelentéktelen epizodista lehet, mivel nem volt érdemes megemlíteni a nevét, csak a Fesztivál atyja és a hegedű készítője fontos itt.
10/10
bokor5 2021 ápr. 27. - 23:02:58 10/10
Azta!