Az aktuális rész ismertetője: Schumann az 1849-es, pályafutásán kiemelkedő alkotói termékenységet jelző év végén _ mindössze háromnapi munkával _ komponálta a Három románcot, eredetileg oboára és zongorára. A darab kiadója azonban aggódott, hogy ebben a letétben nem fog fogyni a mű, ezért (Schumann tiltakozása ellenére) "kapósabb" hangszerösszeállításban, hegedű-zongora- és klarinét-zongoraváltozatban is piacra dobta a kompozíciót _ az Összkiadás élőben 2019-es hangversenyén a felső szólam brácsán szólalt meg. Ezzel ellentétben a c-moll zongoranégyes (1829) a pályakezdő Schumann műve: befejezésekor mindössze 19 éves volt. Naplójából tudható ugyanakkor, hogy még évtizedekkel később is élénken emlékezett a munkafolyamat egy meghatározó pillanatára: a harmadik tétel középrészének írásakor "egy a korábbi zenéétől különböző szellem [t.i. a romantika szelleme] nyilvánult meg nekem, s egy új, költői élet tűnt feltárulni előttem". Ennek ellenére a művet végül nem tartotta kiadásra méltónak: közreadása egészen 1979-ig váratott magára.