Személy

Bársony Bálint

előadó, közreműködő, színész
Bársony Bálint Artisjus és Fonogram díjas szaxofonművész, zeneszerző. A komolyzenei és a jazz tanulmányokból érkezett művész már több műfajban is kipróbálta magát. Több, mint 10 évig alkotott a popzenében, majd "Sunshine Jazz" című albumukkal 2010 legjobb jazz albuma díját nyerték el, lemezük már a megjelenés napján platinalemez lett. A Tűztánc című magyar népzenei elemekből álló nagyszínpadi show-ja a tavaly nyári Székely Vágtán is nagy sikert aratott. Star Jam Session néven 8 éve kezdett örömzenei koncertsorozatba, ahol stílushatárok nélkül szárnyalhatnak a művészek a harmóniák-melódiák mezején. "Crossover" koncertsorozatának a belvárosi Rózsavölgyi Szalon ad otthont, ahol a klasszikus zenétől a népzenéig kalandozik neves vendégművészek társaságában. Legújabb lemeze a Hangold Újra! kezdeményezés gyümölcse, aminek célja, hogy az együtt éneklés és zenélés öröme minden gyermek számára elérhető és átélhető legyen. Rendszeresen tart kurzusokat és szervez hangszersimogatókat, mert fontosnak tartja a zene és a hangszerek megszerettetését a gyermekekkel. Jelenleg egy szving-játékon dolgozik zeneszerzőként, az Amerikai Komédia idén tavasszal debütál a színpadon. Együttműködése Bábel Klára művésznővel azt bizonyítja, hogy a népzene híd a különböző zenei műfajok között.
  • 2009
    Dr. Bubó 3.0 színész színész (musical, 100 perc, 2009)

Hozzászólások