Személy

Csepregi Gyula

előadó, művészeti vezető, házigazda
Csepregi Gyula a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem volt tanáraként, közel húsz éves tanári működésének következtében a ma hallható, s szintén hírnevet szerzett fiatalabb szaxofonos nemzedék számos jeles képviselője az ő tanítványaként kezdte pályáját. Emellett a Magyar Rádió volt tánczenekarának, a jelenleg önállóan működő Stúdió 11 zenekarnak is szólistája szintén több, mint húsz éve, ill. néhány éve már művészeti vezetője is. Az ötszörös Emerton díjas, kétszeres Nívódíjas művész többször részesült nemzetközi elismerésben is, úgymint a Hágai Fesztivál különdíja vagy a Finn Rádió Nívó díja, illetve a Norvégiában megrendezett EBU Fesztivál "Kiemelkedő szólista" díja. Évekig volt tagja egy nemzetközi "All Stars" zenekarnak, amelyben világhírű partnerei a neves Mike Stern gitáros, a híres Spyro Gyra zenekarból ismert Dave Samuels vibrafonos, a többszörös Grammy-díjas Yellow Jackets zenekar alapítója, Russel Ferrante zongorista és a legendás Weather Report együttes dobosa, Alex Acuna voltak. Twin Lines Project néven adtak koncerteket világszerte.

Hozzászólások